NB III-ban indulhat a Haladás VSE labdarúgó csapata!

Farkas Bazsi 2024-07-16 13:44:00
Az egyesület elnöksége kész együttműködni a szombathelyi önkormányzattal.

Friss hír érkezett a Haladás VSE házatájáról, az MLSZ felkérte ugyanis a csapatot, hogy induljon el az NB III-as bajnokságban.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Szombathelyi Haladás mára már megszűnt csapata kapott NB III-as licencet, ám a legutóbbi taggyűlésen a cég tulajdonosai úgy határoztak, hogy mivel se játékos, se edzője nincsen már az együttesnek, így visszaadják az NB III-as indulás lehetőségét. 

A Haladás VSE azonban azzal a kéréssel fordult a szövetséghez, hogy mivel a másik szombathelyi csapat lemondott az indulásról, így hadd kapják meg ők a harmadosztályban indulás lehetőségét. 

A Ugytudjuk értesülései szerint, a HVSE nemrég kapta az értesítést, hogy indulhat az NB III-as pont vadászatban.

Szintén friss hír, hogy a HVSE elnöksége tegnap szándéknyilatkozatot küldött Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármesternek arról, hogy készek együttműködni az önkormányzattal annak érdekében, hogy a szombathelyi labdarúgás minél hamarabb felsőbb osztályban folytatódhasson. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Debrecen ostrom alatt. Felkészül Győr?

Szomorú napjait éli a magyar demokrácia. Nem elég, hogy az únió legkorruptabb országai között tartanak minket nyilván, a Szuverenitásvédelmi Hivatal, Debrecenről írt jelentése egészen rémisztő!

InGrid miatt folynak földmunkák a Kámont Oladdal összekötő út mellett

Vezénylőépület és transzformátormező is létesül.

Kriptovaluta, kábítószer és zárjegy nélküli cigaretta a vasi rendőrök fogása

A celldömölki nyomozók és a Vas vármegyei felderítők összehangolt munkájának köszönhetően újabb kábítószer-kereskedők kerültek rendőrkézre.

125 millió forint folyószámla hitelkeretet készül nyitni Körmend

A város pénzügyi likviditását szeretnék ezzel biztosítani.

Ellopott majd szétbontott egy autót egy férfi Sárváron

Bíróság elé kell állnia az alkalmi autóbontónak.

Transparency: harmadik éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama

Harmadik éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama a Transparency International 2024. évi Korrupció Érzékelési Indexe alapján - közölte a Transparency International Magyarország az MTI-vel kedden.

Alpolgármester-jelöltet vár a Fidesz-KDNP-től a győri polgármester

Eddig nem élt a lehetőséggel a kormánypárti frakció.

Mire használhatók a cink-levegő elemek?

A modern elektronikai eszközök, például a hallókészülékek is különböző energiaforrásokkal üzemelnek. A cink-levegő elemek különleges helyet foglalnak el ebben a mezőnyben.

30 millió forintra növelte Sárváron a polgármester a saját hatáskörben hozott pénzköltését

Korábban 25 millió forint volt, de ez még tovább emelkedett. Frissítve!

Jogi képzést segítő együttműködési megállapodást kötött az igazságügyi tárca és a győri Széchenyi István Egyetem

Az áldozatvédelem, a pártfogó felügyeleti tevékenység és a családi csődvédelem tematikájának oktatásba illesztése érdekében született megegyezés.

Van-e esélye az Arsenalnak a Premier League címre?

Az Arsenal az elmúlt két szezonban többször is csak egy pontnyira maradt a trófeától, és bár a Gunners rajongói már régóta vágyakoznak arra, hogy véget vessenek a több mint 20 éves címhiánynak, az új szezon elején a címért folytatott harc továbbra is komoly kihívások elé állítja a londoni csapatot.

Maradnak az emelt felügyelőbizottsági díjazások a győri önkormányzati cégeknél

Másodszor is megtárgyalták, másodszor is megszavazta a Fidesz-KDNP frakció.

Mit érdemes tudni a mellimplantátumok súlya kapcsán?

Amikor a mellnagyobbításon gondolkodunk, gyakran az esztétikai szempontok kerülnek előtérbe. Milyen formát választunk? Mennyire harmonizál a testünkkel? No de mi a helyzet a fizikális következményekkel?

Dézsi kamu ígérete miatt fájhat a sárásiak feje!

Győr elengedi az 50 millió forintos önerőt igénylő marcalvárosi kiserdei futópályáját.

1 milliárdról 100 millió forintra csökkent a győri közösségi költségvetés

Ez van, ha plusz 4 milliárd forintot nyel le az állam a városi büdzséből.

Szenvedély és intimitás a csillagok tükrében: 2025 új lehetőségei

Az idei év sokak számára hoz változást a szexualitás terén, legyen szó párkapcsolatról vagy a szingli lét örömeiről.