A kámoni születésű Charlie a kezdetekről énekel Kökény Attila és Rakonczai Viktor közös dalában: „Együtt a bárban”

Farkas Bazsi 2024-07-11 17:31:00
A 77 éves művész egy új dalban elevenítette fel a kezdeteket, amikor még az első bárokban lépett fel Vas megyében.

Torony nemcsak a kenyér miatt oly kedves a vasi embereknek, hanem legendás magyar énekesünk, Horváth Charlie is itt cseperedett fel. A 77 éves művész egy új dalban elevenítette fel a kezdeteket, amikor még az első bárokban lépett fel Vas megyében, mely együttműködésre szintén közös sorson osztozó Kökény Attila és szerző-előadótársa Rakonczai Viktor kérte fel. Az együtt alkotó kultikus duó gyermekkori vágya teljesült azzal, hogy új dalukat Charlie-val készíthették el. Az "Együtt a bárban" című közös igazi hangszeres, nyári örömzene, melyben a főszereplők felidézték első zenei kalandozásaik élményét egy jó hangulatú videóklippel együtt.

Legközelebb a páros pedig július 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adja elő különleges vendégével, Charlie-val és kibővült zenekari kísérettel, mely egy nagybejelentést is tartogat.

Egy csodálatos szinergia jött létre, amikor Kökény Attila és Rakonczai Viktor 2022-ben úgy döntött, hogy együtt folytatja a zenélést. Habár mindketten nagy hírnévre tettek szert az elmúlt évtizedekben, egymás között mégis egy új időszámítás indult el. A folyamatos koncertezés mellett 11 év után első felvételüket tavaly adták ki, melyet most a legendás énekessel, Charlie-val közös projekt követ.

„Szerettem volna egy olyan életérzést átadni a dallal, amit Atti és Charlie annak idején a vendéglátó világban éltek át, nem véletlenül lett a címe a dalnak - Együtt a bárban” – árulta el a zeneszerzőként is részt vállaló Viktor az együttműködés hátteréről.
Kétség sincs afelől, hogy Kökény Attila számára is kiugró ez a közreműködés, így mesélt róla: "Bakancslistás álmom volt, hogy egyszer együtt énekeljek Charlie-val, annyi hála és szeretet van a szívemben, hogy ez most sikerült! Gyakorlatilag olyan vagyok, mint egy kétéves kisgyerek, aki megkapta a hőn áhított karácsonyi ajándékát!"

S hogy miért is azonosult könnyen a felkéréssel a 77 éves művész? Nemcsak zeneileg, de a magánéletben is látja a párhuzamot Charlie:

"Ezer éve ismerem Viktort és Attilát, nagyon szeretek velük dolgozni. Ráadásul az is közös bennünk, hogy az én fiam is baromi jól énekel, csakúgy, mint Attilának” – mondta el a nemrég életműkönyvvel is jelentkezett ikon.

A számhoz készült videóklipben az emblematikus whisky is előkerül, így koccintanak a művészek és egy kis időre képzelhetjük el ismét a három művészt, ahogy újoncként egy zongorával díszített, félhomályos bárban tarthatták első koncertjeiket.

KÖZELEG A FINÁLÉ

Rakonczai Viktor és Kökény Attila azonban most már fantasztikus élőzenekaros nívóval koncertezik az ország több pontján és készülnek jelenlegi turnéjuk, az ÉBREDÉS végső állomására. Nemcsak a nagyszerű újdonságot adják elő Charlie-val közösen, de számos más meglepetés mellett egy nagyhírt is terveznek bejelenteni a vendégeknek július 13-án a Budapest Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 20 órai kezdéssel.

Frissítés

Több olvasónk is jelezte, hogy rosszúl tudjuk Charlie születési helyét. Nos, az énekes 2021-ben kapott csillagot a Szombathelyi Hírességek sétányán. Ő maga beszélt akkor arról, hogy Szombathelyen, Kámonban született, ám Toronyban anyakönyvezték. A nyarakat pedig rendszeresen a séi nagyszülőknél töltötte.

 

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.