Pintér Bence szerint egyértelmű a győriek akarata: békét szeretnének

ugytudjuk.hu 2024-06-14 14:29:00
Több interjút is adott a megválasztott győri civil polgármester az utóbbi napokban.

Interjút készített Pintér Bencével, Győr megválasztott polgármesterével a GyőrPlusz Média. A Tiszta Szívvel a Városért Egyesület jelöltje elmondta:

„Szerintem egyértelmű a győriek akarata ebből: békét szeretnének. Nyilván ez kívülről nézve, főleg Budapestről, ez faramuci helyzetnek tűnik, meg kell egyezni, konszenzusra kell jutni, de azt gondolom, hogy ez a demokrácia szépsége. Sokkal rosszabb és egészségtelenebb a városnak, hogyha – ami eddig volt – egy kétharmados Fidesz-többség mellett volt a Fidesznek egy polgármestere, ennek láttuk az eredményét. Több ezer ember tiltakozott mondjuk a szentiváni ipari park telepítése ellen, és ennek semmi foganatja nem volt a városvezetés tekintetében. Azt gondolom, hogy a konszenzuskényszer nem baj.”

Szerinte minden megvan ahhoz, hogy sikeresen vezessék a várost, békében, együtt a közgyűléssel.

Pintér Bence a Partizánban is vendég volt.

Itt elmondta az október 1-ig még hatalmon lévő polgármesterrel és a jelenlegi közgyűléssel kapcsolatban:

„Kérem a képviselőket, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek átnyúlnak október utánra. A háborút el tudják kezdeni, de ez nem érdeke a városnak”

– nyilatkozta a politikus. Elmondta: első intézkedésként létrehoznak majd egy átláthatósági szobát, és itt az eddig gyakorlattal ellentétben bárki kikérheti azokat a dokumentumokat, amelyekre kíváncsi.

Pintér Bence interjút adott a héten a 444-nek, a Népszavának és a hvg.hu-nak is.

Szólj hozzá!

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.