Dézsi gratulált Pintér Bencének, majd alkalmatlannak nevezte

ugytudjuk.hu 2024-06-11 06:14:42
Előnytelen képet posztolva nevezete alkalmatlannak Dézsi az őt legyőző Pintért, miután azt írta: veszíteni tudni kell.

Elismerte vereségét Dézsi Csaba András győri fideszes polgármester egy Facebook-posztban, amit azzal kezdett, hogy „veszíteni tudni kell”. Ezután  megköszönte a Fideszre és rá szavazóknak a részvételt, majd ezt írta:

„Hazudnék, ha nem mondanám el azt is, hogy rosszul esett, hogy 25 ezer győri ember ellenben másra szavazott a jelenlegi polgármesteri választáson. Ráadásul egy olyan emberre, aki mind tudásában, mind tapasztalat hiányában tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra.”

Végül idézett egy neki érkezett támogatói levélből. A poszthoz Dézsi Csaba András egy direkt előnytelen képet posztolt az őt legyőző Pintér Bencéről. Dézsi a választás előtt komolytalannak nevezte Pintért, illetve azokat a győrieket is, akik rá fognak szavazni.

A kommentek között a polgármester kifejtette, hogy Pintér, akit a győriek többsége polgármesternek választott, szerinte „semmihez nem ért, nincs programja és emberileg is erősen aggályos, mivel az elmúlt 4,5 évben visszaélt azzal, hogy újságíró és össze-vissza hazudozott mindenfélét”. Mint arról korábban beszámoltunk, a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület jóval Dézsi előtt, márciusban tízpontos programot hirdetett.

Dézsi a vasárnapi választáson szoros küzdelemben maradt alul a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület jelöltjével szemben, akit az LMP és a Momentum is támogatott a választáson.

 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.