Pénteken rajtol az atlétika Eb

Farkas Bazsi 2024-06-06 16:02:55
Rekordlétszámú, 59 fős a magyar csapat.

Rekordlétszámú, 59 fős magyar csapat vesz részt a pénteken kezdődő szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon Rómában, ahol a válogatottból szinte mindenkinek valamilyen formában az olimpia lesz a fókuszban Scheidler Géza sportszakmai igazgató szerint.

A szakember az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy az Eb-n szereplő válogatott gyakorlatilag három részre bontható. Vannak, akik már szinttel rendelkeznek, vagy ranglistás helyük alapján gyakorlatilag biztos az indulásuk a párizsi játékokon, nekik az ötkarikás felkészülés állomása az Eb. Másoknak az olasz fővárosban kell olyan teljesítményt nyújtaniuk, hogy ott lehessenek az idei olimpián, vagy javítsák az esélyeiket a kijutásra. A harmadik csoportba pedig azok a fiatal tehetségek tartoznak, akiknek a Los Angeles-i játékokon jöhet majd el az idejük, nekik a mostani kontinensviadal az egyik első fontos állomás az oda vezető úton.

Scheidler Géza a versenyzők elé állított elvárásokra rátérve azt mondta, azzal, aki egyéni csúcsot tud majd elérni, maximálisan elégedettek lesznek, de remélik, hogy mindenki legalább az idei legjobb eredményét meg tudja javítani.

A válogatott fő éremesélyese ezúttal is, ahogy az utóbbi időben mindig, a tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes Halász Bence lesz.

"Mondhatjuk, hogy szegény Bence, mindig tőle várjuk az érmet, de tényleg így van. Ugyanakkor látni kell, hogy nagyon szoros a mezőny kalapácsvetésben is, az adott napi forma dönt majd a helyekről" - nyilatkozott a sportszakmai igazgató, azt is hangsúlyozva, hogy a szombathelyi klasszis felkészülését egyértelműen az olimpiára hegyezik ki, a cél, hogy ott dobjon majd csúcsformában.

A csapatban Halász mellett többen is esélyesek döntős helyezésre. A futók közül Scheidler Géza külön kiemelte a tavalyi vb-n egyformán elődöntős Kozák Lucát, valamint Molnár Attilát és Takács Boglárkát, mivel ők kiemeltek a mezőnyükben, azaz a legjobb 12 között vannak számaikban. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi Eb-n második Kozáknak 100 m gáton, Molnárnak 400 méteren, míg Takács Boglárkának 100 és 200 méteren nem kell rajthoz állnia az előfutamban, valamennyien az elődöntőben kezdik meg szereplésüket.

"Ez egyértelműen előny a számukra, egyúttal a kiemelés jelzi, hogy esélyük van a fináléba kerülésre is" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy ők már az olimpia jegyében futnak Rómában, hiszen Kozák és Molnár is szintes, míg Takács a ranglistán áll biztos kijutó helyen.

Előkelő helyezésre nem csupán Halász, vagy a három futó lehet képes. Női hétpróbában három magyar indul, köztük a tavalyi vb-negyedik Krizsán Xénia, illetve a vb-n tizedik Nemes Rita. Kettejük közül a májusi összetett országos bajnokságon Nemes mutatott jobb formát, olyannyira, hogy a tavalyi világbajnokságon elért egyéni csúcsát is megjavította. Scheidler Géza szerint pedig az Eb-n akár tovább is javíthatja azt, ami biztosan olimpiai szereplést érne neki.

Az ugyancsak szinte biztos olimpiai indulónak tekinthető Krizsán az ob-n csak az első napon szerepelt, és nem tudott kiugró eredményeket produkálni. A sportszakmai igazgató ugyanakkor nem aggódik miatta, szerinte ugyanis Krizsánnak "nagyon az olimpia van fókuszban", ráadásul a rutinos klasszisnak kellenek az igazán komoly versenyek, ingerek, hogy jól tudjon teljesíteni.

Scheidler Géza bízik abban, hogy női távolugrásban Bánhidi-Farkas Petra, vagy Lesti Diana, illetve női rúdugrásban Klekner Hanga döntőbe tud jutni, ahogy azt is reméli, hogy férfi kalapácsvetésben Halász mellett Rába Dániel, vagy Varga Donát be tudja verekedni magát a 12-es fináléba. Egyúttal kiemelt több fiatal atlétát, akik idén eddig nagyszerűen teljesítettek és az Eb-n is jól szerepelhetnek. Ilyen a 400 gáton nagy, 56 másodpercen belüli egyéni csúcsot produkáló Mátó Sára és a férfiaknál 50-en belülre került Bánóczy Árpád, vagy a 3000 akadályon egyre komolyabb eredményeket felmutató Urbán Zita. Szintén méltatta Gálpál Zsombort, aki hajszálra került tízpróbában a 8000 pontos lélektani határtól.

A tavaly kiemelkedő évet produkáló, 3000 akadályon szereplő Palkovits Istvánnak és a 400 gátas Molnár Jankának idén még nem jött ki a lépés, a munkát ugyanakkor elvégezték, így Scheidler Géza reméli, hogy az Eb-n sikerül ismét kiemelkedően futniuk.

Az Eb-n három váltószámban, női 4x100 és 4x400 méteren, illetve férfi 4x400 méteren lesz érdekelt magyar staféta, a 4x400 méteres mixben ugyanakkor - melyben május elején, a bahamai vb-n volt magyar váltó - nem. Ennek az az oka, hogy az Eb-n ebben a számban nem rendeznek elődöntőt, csak nyolc váltó alkotja a mezőnyt, a magyar pedig - amely a tavalyi vb-n 11. lett - a 11. helyen áll a kontinentális rangsorban.

Az Európa-bajnokság pénteken 9.35-kor a férfi diszkoszvetés selejtezőjével, az A csoport küzdelmével indul, az első futószám pedig a hétpróbázóké lesz, akik 9.40-től 100 m gáton rajtolnak. A nyitónapon öt számban osztanak érmeket és 21 magyar lép pályára.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.