Lenkai Nóra nem válaszolt arra, hogy tudott-e a Neményéket háborúpártinak bélyegző fideszes szórólapokról

Farkas Bazsi 2024-06-06 09:07:00
A fideszes polgármesterjelölt telefonjából olvasta fel, hogy az Éljen Szombathely! képviselői kiállnak a háború mellett.

A szombathelyi polgármesterjelöltek vitáját szervezték meg tegnap. Az eseményen volt alkalma kérdezni a hallgatóságnak is. Valaki pedig azt a kérdést tette fel Lenkai Nórának, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének, hogy tudott-e azokról a szórólapokról, amik azt állítják, hogy Nemény András, az Éljen Szombathely! Egyesület újrainduló polgármestere és jelöltjei háború pártiak. Ha igen támogatta-e ezeket tiszta lelkiismerettel? Ha nem mit tud tenni azzal, aki ezt kiadta? (A szóróanyagon felelős kiadóként Illés Károly, a Fidesz szombathelyi szervezetének elnöke van feltüntetve.)

Ezután kínos közjáték következett, ugyanis Lenkai a telefonját vette elő segítségül. Amikor a közönség nevetni és fujjolni kezdett, azt mondta, hogy csak a jegyzeit keresi. A többi jelölt ugyanis papírt hozott magával, ő pedig a telefonjába jegyzetelt.

- Én ma olvastam az Indexen azt, hogy készül a NATO Olaszország ellen, az egyik célállomás Magyarország. Lehet ezen nevetni, lehet ezen mosolyogni, én azt gondolom, hogy jelen pillanatban Európában pattanásig van feszülve a helyzet. Én nem szeretnék háborút, én nem szeretném azt, amit az Európai Néppárt mond, hogy küldjünk a frontra nőket, férfiakat és háborúzzanak - mondta Lenkai, a közönség folyamatosan közbekiabálása és fütyülése közben.

Szeretnénk megtartani a békét a városban, hiszen ez nem a mi háborúnk - tette hozzá.

A moderátor ismét megkérdezte, hogy tudott-e a szórólapokról, mire Lenkai azt mondta, hogy azokat nem ő készítette. 

Nemény András is szót kért. Ő azt mondta, hogy az Európai Néppártnak tagja a KDNP, amelynek helyi képviselője Melega Miklós. 

Ezek szerint Melega Miklóssal nem ért egyet, mert akkor Melega Miklós háborúpárti - tette fel a kérdést Nemény Lenkainak, majd gyorsan válaszolt is - Nyilván nem háborúpárti Melega Miklós sem, ahogy egyikünk sem az. Régóta ismerjük egymást Nórával, kimondottan jó kapcsolat volt közöttünk.

Nemény beszélt arról is, hogy korábban az is szóba került, hogy az Éljen Szombathely! delegáltjaként ülne be az oktatási bizottságba Lenkai. Majd aztán nyilvánosság előtt is elmondta, hogy nem akar politizálni, erre elindult polgármesternek a Fidesz színeiben.

- Azt hadd kérdezzem meg, mert ismer engem, mint ahogy 5 éve lassan mindenki ismer, hogy az normális dolog, hogy uszítanak a Fidesz-KDNP részéről és azt mondják, hogy én háborúpárti vagyok? Ezt miből vonták le? Rólam, aki az elmúlt időben nem csinált mást, mint konszenzust keresett a másik oldallal. Az eredmény az, hogy a közgyűlésben a szavazások 90% egységesen történnek. Az egyik fideszes képviselő mondta, hogy nem fognak velem ilyet csinálni, mivel úgysem hiszi el senki rólam, hogy háborúpárti vagyok. A kampányért felelős a polgármesterjelölt. Az tényleg normális, hogy uszítják a szombathelyieket egymás ellen és Ön szerint én tényleg háborúpárti vagyok? - zárt így Nemény.

Lenkai azt mondta, hogy ő nem emlékszik, hogy arra, hogy Éljen Szombathely! színekben akart volna bármilyen oktatási bizottságban dolgozni. A fideszes polgármesterjelölt szerint a másik oldal is uszít, és magáról folyamatosan valótlan tartalmakat lát.

Lenkai ezután belenézett a telefonjába, majd ezt mondta: Az Éljen Szombathely! képviselői, akik most vezetik a várost azok különböző olyan pártonka a képviselői, akik épp a háború mellett szólnak.

A moderátor itt rekesztette be a témát.

Az, hogy Lenkai tudott-e a háborús szórólapokról végül nem derült ki.

A Fidesztől egyébként nem áll messze, hogy valótlan bélyegeket ragasszon politikai ellenfelére. 2019-ben, miután elveszítették többségüket a közgyűlésben, a fideszes képviselők folyamatosan a bevándorláspárti szivárvány koalíciónak nevezték az Éljen Szombathely! tagjait. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.