A győri püspöknek írt nyílt levélben szólaltak fel Benkovich atya végleges nyugdíjazása ellen a hívek

ugytudjuk.hu 2024-05-29 07:27:13
Augusztus elsejéig kellene elhagynia az ő szervezésében felépített marcalvároso Szentlélek-plébániát a papnak.

Veres András győri püspöknek írt nyílt levél jelent meg hétfő éjszaka a Szentlélek Templom és Plébánia Facebook-oldalán, amelyet a Szentlélek Egyházközség híveinek képviselői írtak alá.

A levélben az egyházközség képviselői arra kérik a püspököt, hogy ne kelljen a marcalvárosi templomot a kommunista rendszer utolsó éveiben, a lakótelep szélén felépítő Benkovich Ferencnek végeleg távoznia a plébániáról.

Benkovich 2022-ben a 75 éves kort elérve hivatalosan is beadta az egyházmegyei hivatal felé a lemondását. „A híveket akkor nagy megnyugvással töltötte el, hogy Püspök Úr megbízásából, Ferenc atya plébániai kormányzóként tovább folytathatta szeretett plébániája vezetését” – áll a levélben. Most azonban augusztus elsejével ki kell költöznie, és távoznia kell a plébániáról a levél szerint.

„Sokakban felmerült a kérdés: hogy lehet ez, mi lesz majd ezután, vajon az általa épített templomba is csak nagy ritkán hívják meg, vagy csak meghívásra mehet be, mint ahogyan azt az Apor-iskola intézményében is megélte/megéli?”

– kérdezi a levél.

Azt kérték a püspöktől, hogy „a működő plébániai közösség megtartása és a hagyományok folytonosságának biztosítása érdekében” Benkovich Ferenc atyát a jelenlegi formában, plébániai kormányzóként kinevezve bízza meg további papi-lelkipásztori tevékenységének elvégzésére.

Fotó: Szentlélek templom és plébánia - Hivatalos oldal

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.