Éljen Szombathely: Minden hozzánk érkező összeget az utolsó fillérig a pedagógusok béremelésére fordítottunk

Farkas Bazsi 2024-05-28 17:26:16
Maruzsa Zoltán államtitkár szerint azonban a szombathelyi önkormányzat 184 millió forintot nem osztott ki az óvodapedagógusok bérére.

Ismét komoly adok-kapok alakult ki a szombathelyi óvodapedagógusok bére miatt.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára, ma Szombathelyen azt mondta, hogy a kormányzat a szombathelyi óvodapedagógusok számára is biztosította azt az összeget, amelyből átlagosan 32,2 százalékos béremelésben részesülhettek volna, csakhogy a szaktárca számításai szerint a város ellenzéki többségű önkormányzata 184 millió forintot még nem osztott ki az érintetteknek.

Hozzátette: egyedül Szombathely polgármesterétől, Nemény Andrástól kapott olyan levelet, amely szerint a kormány által biztosított többletforrás "nem elegendő a szükséges mértékű béremelés végrehajtásához", emiatt pedig az önkormányzati vezető további 60 millió forintot kért.

"A város részére 2023-hoz képest csaknem 589 millió forint többletet biztosítottunk pedagógus-béremelésre, amivel a támogatás 33,07 százalékkal volt magasabb az előző évinél" - jegyezte meg.

Hozzáfűzte: a kincstári adatok szerint országos átlagban az önkormányzati fenntartású óvodákban februárban havi bruttó 630 ezer forintra emelkedett az átlagbér, Szombathelyen azonban csak havi bruttó 582 ezer forint volt, így a szombathelyi óvodapedagógusok béremelkedése 6 százalékkal elmarad a kormány által kért mértéktől.

"Válaszomban arra biztattam polgármester urat, hogy mivel a forrás biztosított, tegye meg a szükséges lépéseket, és ne tartsa vissza a kifizetést" - fogalmazott az államtitkár.

Ezt követően egy sajtótájékoztatón a szombathelyi városvezetők "hazugsággal" vádolták meg az államtitkárt, majd márciusban már 137,5 millió forintos hiányról beszéltek az óvodapedagógusok béremelésének finanszírozása kapcsán.

Maruzsa Zoltán közölte: az elrendelt még részletesebb vizsgálat során megállapították, hogy a szombathelyi önkormányzat a megkapott 589 millió forint többlettámogatásból valójában csak 321,6 millió forintot osztott pedagógus-béremelésre. Az alacsonyabb - Gyakornok, Ped I., Ped II. kategóriába tartozó - pedagógusok bérét 32,2 százalékkal növelték, míg a tapasztaltabb, nem a sávhatárok alsó értékeire besorolt dolgozóknál az emelés mértéke már csupán 20,8 százalékos volt.

Az önkormányzat a megkapott többletforrásból 59 millió forintot felhasználva fedezte a város gyermekvédelmi intézményeiben foglalkoztatott pedagógusok béremelését is, így kiszámítható, hogy összesen valamivel több mint 208 millió forint a még ki nem osztott pénzösszeg.

Az államtitkár szerint indokolatlan a megkapott többlettámogatás csaknem 40 százalékát jubileumi jutalmakra, óradíjakra és egyéb személyi juttatásokra tartalékolni, hiszen ezek az önkormányzat számításai szerint is csupán további 20-30 millió forintot igényelnek idén.

Maruzsa Zoltán felhívta a figyelmet: ha az önkormányzat az éves elszámolás során nem bizonyítja az állami támogatás felhasználását, a Magyar Államkincstár a fel nem használt összeget visszakéri, sőt, a ki nem fizetett pedagógusbérekre adott támogatást az Európai Bizottság is visszakérheti, amivel sem a pedagógusok nem járnának jól, sem Szombathely, sem pedig Magyarország.

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, Szombathely fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón a szombathelyiek nevében megkövette az államtitkárt a "hazugozás" miatt, az általa alkalmatlannak ítélt városvezetőket pedig felszólította, hogy tekintsék át újra a bankszámlán lévő pénzeket, és fizessék ki a szombathelyi óvodapedagógusoknak járó béremelés hiányzó részét.

Erre az alábbi közleményben reagált László Győző (Éljen Szombathely!) szombathelyi alpolgármester:

A mai napon Szombathelyen járt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, aki politikai megrendelésre politikai nyilatkozatot tett, ami szíve joga, de az nem, hogy megtévessze a pedagógusokat és városunk közvéleményét.

Az államtitkár úr számításaival hónapokon át nem jelentkezett, érdekes módon azt pont a választási kampány hajrájára időzítette. Nem a városvezetéssel van vitája, hanem a városunk közintézményeiben évtizedek óta dolgozó szakemberekkel, akik - ellentétben vele - nem politikai, hanem szakmai alapon végzik munkájukat. Mi a magunk részéről továbbra is a saját intézményeink szakembereinek hiszünk.

Továbbra is fenntartjuk, és ezt igazolja Szombathely 2024-es költségvetése is, hogy minden hozzánk érkező összeget az utolsó fillérig a pedagógusok béremelésére fordítottunk, aki mást állít, attól jogi úton fogunk elégtételt venni.

Reményemet fejezem ki, hogy a közelgő választások után a szombathelyi pedagógusok béremelése vonatkozásában végre érdemi, politikai érdektől mentes, szakmai vitát tudunk folytatni, ahogy az eredetileg is a városvezetés szándéka volt.

Hende Csaba országgyűlési képviselő úrtól pedig azt kérem, hogy a város vezetői nevében senkitől se kérjen bocsánatot, ellenben kérjen bocsánatot dr. Nemény András polgármestertől, akit korábban hallgatóságával együtt kórusban hazaárulózott le, valamint kérjen bocsánatot a város lakóitól számtalan be nem tartott ígérete és az általa elszalasztott fejlesztési lehetőségek miatt.

Címlapfotó: illusztráció.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.