A költöztetés árát több feltétel is befolyásolja

ugytudjuk.hu 2024-05-24 12:29:02
A költözés egy több összetevős művelet, melynél a siker sok mindenen múlik. Nem csupán a helyes időzítés, de a megfelelő előkészület, a költöztető cég kiválasztása és a költségek optimalizálása is lényeges elem. Ennek megvalósítása érdekében előzetes tervezésre is szükség van, amelybe beletartozik az árajánlat kérése is. 

Ezt a mozzanatot nem szabad kihagyni, hiszen "versenyeztetnünk" kell a kínálkozó cégeket, és a nekünk legjobb szereplőt kell kiválasztani a piacról. Azonban azt is tudni kell, hogy melyek azok a tényezők, amelyek az árat befolyásolják?

A költözés távolsága

A Promove megerősített bennünket abban, hogy a költöztetés árak egyik legjelentősebb befolyásoló tényezője a távolság. Minél hosszabb a költöztető autó által megtett út, annál több üzemanyagra lesz szükség, valamint az emberi erőforrás is hosszabb ideig lesz lekötve a feladattal. Egyes cégek távolságalapú díjazással dolgoznak, itt a kilométerek számában fog jelentkezni a nagyobb díj, míg az óradíjas számlázás esetében a hosszabb idő lesz az árajánlat alapja, mivel a nagyobb távolság hosszabb menetidővel fog járni.

Az indulási vagy az érkezési helyszín problémája

Ha valamelyik helyszínen nehéz a parkolás, esetleg meg sem lehet állni, akkor a költözés ideje is elhúzódhat, valamint a költöztetőknek is sokkal nehezebb dolguk lesz. Ha az autó csak messze tud parkolni a háztól, akkor minden egyes bútort, zsákot, dobozt oda kell vinni kézi erővel, ami a költözés elhúzódását eredményezi. Ezt a költségnövelő tényezőt azonban megrendelőként ki lehet küszöbölni azzal, ha a költözés napján lefoglalunk egy parkolóhelyet az autó számára a lehető legközelebb a bejárathoz.

A környezet nehézségei

Keskeny ajtók, utólag kialakított szobák, lift nélküli társasházak, cserepekkel körbepakolt lépcsőházak – ezek bizony megnehezíthetik egy-egy nagyobb bútordarab kihozását. A bútorok lapra szerelésével sokat könnyíthetünk ezen a problémán, de a költöztető cég alapos megválasztása is segíthet, hiszen a rutinos dolgozók tudni fogják azt, hogy milyen speciális fogások, forgatások szükségesek ahhoz, hogy egy adott bútordarab kiférjen az ajtón. 

Mennyi dolog költözik?

Minél több a szállítandó holmi, annál magasabb lesz az ár, mivel több ideig tart annak lepakolása, de az is lehet, hogy nagyobb autóra lesz szükség, vagy többször kell fordulnia az autónak, esetleg több autóval kell kiszállni a helyszínre.

Szükség van-e extra szolgáltatásokra?

Az árajánlat kéréskor azt is jelezni kell a költöztető cég részére, hogy szeretnénk-e plusz szolgáltatásokat, hiszen ezek az árban is meg fognak jelenni. A bútorok lapra szerelése, a csomagolás, dobozolás, a költöztetődobozok biztosítása vagy akár a lomtalanítás növeli a költségeket, azonban sok esetben nem lehet kihagyni ezeket a szolgáltatásokat.

Látható, hogy mennyiféle tényező befolyásolja a költözés árát, ezért több árajánlatot is érdemes beszerezni, azonban a cég kiválasztásakor nemcsak az árat kell figyelembe venni, hanem a szolgáltatás színvonalát is!

Szponzorált tartalmat olvastál! 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.