Idén is megrendezik Szombathely főterén a Quadrille Fesztivált

Csarnó Ákos 2024-05-15 11:07:03
Több száz fiatal táncolja a négytételes francia négyest május 17-én, pénteken a szombathelyi Fő téren.


Az AGORA Savaria Nonprofit Kft. idén is középiskolások részvételével rendezi meg a Quadrille Európai Táncfesztivált Szombathelyen, a diákok Johann Strauss Denevér című zenéjére táncolják a napóleoni idők divatos táncát, amelynek koreográfiáját idén is Rimányi Judit táncpedagógus tanította be a diákoknak - áll a közleményben, amit az MTI-hez juttattak el.

A tánc hagyományosan az érettségizőknek szól. Kortársaik, iskolatársaik adják elő a közismert négytételes francia négyes táncot több országban - azonos zenére, ugyanabban az időben. A nemzetközi rendezvénynek évről évre Szombathely az egyetlen magyarországi helyszíne - fűzték hozzá.

Ismertetésük szerint idén is a Fő téren zajlik a fesztivál, ahol - a korábbi évekhez hasonlóan - több száz középiskolás táncol majd egy időben a többi európai város diákjaival.

Május 17-én pénteken 12 órakor Nemény András polgármester sípszóval indítja útjára a rendezvényt. Tavaly több mint 300 középiskolás diák vett részt az eseményen, ebben az évben is hasonló lesz a résztvevők száma - írták.

A 2005 óta megrendezett esemény a Guinness-rekord nyilvántartások alapján a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc kategóriában. A közös táncot az esernyők teszik még látványosabbá - olvasható az AGORA Savaria Nonprofit Kft. közleményében.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.