Mitől fél Pődör Zoltán?

Farkas Bazsi 2024-04-30 10:31:00
Kritikus hangvételű közleményt küldött szerkesztőségünknek László Győző, szombathelyi alpolgármester.

Ahogy arról múlt héten az Ugytudjuk.hu is beszámolt, közleményben tudatta a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia, hogy a Kft. taggyűlése arról döntött felállítják az a három tagú felügyelő bizottságot, amelynek fő feladata a cég pénzügyi helyzetének átvizsgálása lesz.

Korábban a szombathelyi közgyűlés egyhangúlag fogadta el, hogy csakis akkor utalják át a klub - amelyben egyébként az önkormányzatnak nincsen tulajdonrésze - részére a megítélt önkormányzati támogatást, amennyiben felállítanak egy felügyelőbizottságot és annak vizsgálata igazolja a szabályos működést.

Az SZKKA múlt heti nyilatkozatára válaszul, most László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester adott ki közleményt. Ezt változtatás nélkül közüljök:

Gratulálunk az SZKKA csapatának az NB I-be történő feljutásához!
Egyúttal sajnálattal olvastuk, hogy a klub vezetője, Pődör Zoltán valótlanságot állított, amikor azt mondta, hogy ezt a sikert a klub egyedül érte el és a klub másfél éve nem kapott önkormányzati támogatást.

Pődör Zoltán 2024. január 24-én még azt nyilatkozta a nyugat.hu portálnak, hogy „… az alaptámogatásunk tavaly évi 50 millióról 30 millióra csökkent, és ebből 10 millió még mindig függőben van. De még így is hálásak vagyunk az önkormányzatnak.” A valóság tehát az, hogy 20 millió forint támogatást már megkapott a klub 2023-ban, és közgyűlési döntés van róla, hogy a tavalyi évre további 15 millió forintot (azaz összesen 35 millió forintot), az idei évre pedig 40 millió forint kap a klub.

A pénz folyósításának feltétele a közgyűlés egyhangú döntése alapján az volt, hogy a klub teljesítse ígéretét és vállalja a teljes átvilágítást. Sajnos Pődör Zoltán nem engedte a teljes körű átvilágítást. Ezért a közgyűlés újabb döntésével engedményként ahhoz kötötte a kifizetést, hogy az önkormányzat felügyelőbizottsági tagot delegálhasson a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiába és a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia Sport Kft.-be. A felügyelőbizottságba való önkormányzati delegálás lehetőségét maga Pődör Zoltán ígérte meg mintegy 190 nappal ezelőtt. Az önkormányzat részéről soha fel sem merült, hogy az önkormányzat által delegált felügyelőbizottsági tag díjazásban részesüljön. Pődör Zoltán arra is ígéretet tett, hogy összehív egy szurkolói ankétot, amelyen polgármester úr részvételével a szurkolókkal és a szülőkkel együtt tisztázni lehetne a kialakult helyzetet és a klub önkormányzat általi támogatását.
Ez a mai napig nem történt meg.

Mitől fél Pődör Zoltán?

Pozitív változásnak tekintjük, hogy Pődör Zoltán nyilatkozata alapján a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia Sport Kft.-ben felállít egy felügyelőbizottságot, amelybe önkormányzatunk ígérete szerint tagot delegálhat. Felhívjuk rá Pődör Zoltán figyelmét, hogy közgyűlési döntésünk értelmében ugyanúgy szükséges az egyesület esetében is a felügyelőbizottság felállítása és az abban történő önkormányzati részvétel a további támogatások kifizetéséhez.

Mivel felügyelőbizottsági tag önkormányzati delegálásáról csak a közgyűlés dönthet, erről a soron következő május 30-ai közgyűlésen várható határozat.

Visszautasítjuk Pődör Zoltánnak azon kijelentését, hogy a városvezetés részéről „politikát csinálunk a kézilabdából”; egyetlen célunk a Fidesz frakciójával közösen az önkormányzati támogatások átlátható módon történő elköltése. Aki egy klub ügyvezetőjeként egy párt színeiben képviselőjelöltként indul, ahogyan azt Pődör Zoltán teszi, az viszi be a politikát a sportba.

Belegondolni is rossz abba, hogy mi lenne, ha egy ilyen ember döntő befolyással bírhatna a város sportegyesületeinek támogatásáról való döntésben.

dr. László Győző
Szombathely MJV alpolgármestere

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.