Az idén sem fizet osztalékot a Rába

Pintér Bence 2024-04-19 18:34:46
Győri ingatlanok érétkesítéséről is döntött a cég.

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön. A határozat szerint a Rába a megállapított eredményt eredménytartalékba helyezi.

A közgyűlés elfogadta a vállalat igazgatóságának beszámolóját a társaság tavalyi évi működéséről. A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint 72,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, 8,6 milliárd forinttal többet, mint 2022-ben. Átfogó eredménye 1,2 milliárd forint lett, 448 millió forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban.

A Rába közgyűlése döntött arról is, hogy az a tulajdonában álló, 1969-ben épített 67 ezer négyzetéter alapterületű gyártócsarnokot felújítja. A csarnok stratégiai jelentőségű a Rába Nyrt. leányvállalata, a Rába Futómű Kft. működésében. A felújítást három fázisban valósítják meg. A Rába Futómű Kft. a Gyármentő programban elnyert támogatás egy részét az első fázisban megvalósuló tetőszerkezet felújítására fordítja, míg a munkálatok fennmaradó részének finanszírozása saját forrásból történhet.

A közgyűlés jóváhagyta, hogy az elektronikus aukciós rendszeren keresztül értékesítsék Győr belterületén a Rába tulajdonában álló, két helyrajzi számon nyilvántartott, 9471 négyzetméteres ingatlant. Az ingatlanokat együtt értékesítik, négyzetméterenként minimum nettó 64 700 forintért, összesen nem kevesebb mint 612,8 millió forintért.

A Rába Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír 1325 forinton zárt csütörtökön. Az elmúlt egy évben árfolyamának maximuma 1575 forint, minimuma pedig 1110 forint volt.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.