Elég volt!

Farkas Bazsi 2024-04-12 13:22:00
A Petőfi Rádió úgy játssza Tóth Gabi 14 évvel ezelőtti számát, mintha nem lenne holnap. De a Beatrice 1977-es dala is naponta többször felcsendül.

Tavaly október 1-től csak és kizárólag magyar zene szól az MR2 Petőfi Rádión. Az ötlet részünkről megsüvegelendő, hiszen az ország tobzódik a tehetségesebbnél, tehetségesebb előadókban, ideje volt már teret adni nekik.

A csatorna egyébként egyszer már Horváth Gergely vezetésével nekilátott megreformálni a magyar könnyűzenei közízlést és milyen jól tette. Ebből nőttek ki azokt a kortárs magyar könnyűzenei előadók, amiket a köznyelv aztán csak “petőfis” jelzővel illetett.

Bár Horváthék teljes csapatát már évekkel ezelőtt eltávolították, azért bízni lehetett abban, hogy zenei producerekkel felvértezve bőven lesz új a nap alatt, és végre bőven lesz idő és hely tehetséget kutatni, újakat bevezetni a köztudatba. 

Ha a szándék meg is van, egyelőre az átütő eredmény még várat magára.

Tóth Gabi például az általunk vizsgált áprilisi műsor folyamban nem nagyon tudott kimaradni. Naponta legalább kétszer, de jobbára háromszor szól egy-egy dala. A csatornán nagyon nyomják 2010-es, tehát 14 évvel ezelőtti Elég volt! című dalát. Még a Petőfi ‘48 slágerlistára is bekerült. Április 6-án például háromszor csendült fel az Elég volt!

A másik nagy kedvence a zenei szerkesztőnek a Beatrice Gyere, Kislány, Gyere! című dala. Az áprilisban vizsgált napok közül egy olyant sem találtunk, ahol az előadó kimaradt volna. Volt olyan nap, hogy kétszer is lejátszották az egyébként 1977-ben született dalt.

Ákostól az Ember maradj szól szinte minden nap. Ákos nélkül egyébként nincsen nap a Petőfin, legalábbis áprilisban nem találtunk olyan napot, hogy ne szólt volna valami tőle. Volt olyan nap, hogy hétszer is adásba szerkesztették Ákos valamelyik dalát. Találtunk olyan napot is, ahol háromszor csendült fel Ákos-dal, mind a háromszor az Ember maradj című szerzemést énekelhették a rádióval együtt az autósok. 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.