Dean Bombac nyártól Győrben folytatja

Farkas Bazsi 2024-04-12 18:39:36
A következő szezonban a férfi csapat is az élvonalban játszik már.

Nyártól a férfi kézilabda NB I/B-ben listavezető Győri ETO-UNI FKC csapatában folytatja pályafutását a szlovén irányító, Dean Bombac.

A klub pénteken sajtótájékoztatón jelentette be a játékos leigazolását, hozzátéve, hogy a pályán és azon kívül is számítanak Bombacra.

A 35 éves kézilabdázó jelenleg az OTP Bank-Pick Szeged játékosa, szlovén, lengyel és magyar bajnok, valamint ugyanezen országok kupagyőztesének is mondhatja magát.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A Győr listavezető az NB I/B-ben, előnye kilenc pont a harmadik helyezettel szemben és már biztos, hogy a következő szezontól az élvonalban szerepel.

Uhlig Rita, a Győri ETO-UNI FKC ügyvezetője elmondta, hogy dolgoznak a jövő évi csapat összeállításán, amelynek első új tagja Dean Bombac, aki az elmúlt években meghatározó játékosa volt a magyar és a nemzetközi porondnak is.

"Nagy reményeket fűzünk hozzá, mert személyében egy több poszton is világklasszis teljesítményre képes, tekintélyt parancsoló játékost igazoltunk" - emelte ki.

Hozzátette: a klub céljainak megvalósításában számítanak Bombacra, akinek irányítótársa Mátés István lesz. Közölte, hogy a szlovén kézilabdázó három évre szóló szerződést írt alá.

Dean Bombac örömét fejezte ki, hogy a nyártól Győrben játszhat. Hangsúlyozta, várja a következő szezont, ahogy azt is, hogy új csapatával együtt dolgozhasson. Elmondta, szerinte a győri klub egy nagy család, ami meglátása szerint fontos szempont.

"Ez egy nagy változás a számunkra. Összesen nyolc évet töltöttem Szegeden, a gyermekeim beszélnek magyarul, ezért szerettünk volna Magyarországon maradni, így könnyű volt meghozni a döntést, hogy Győrbe igazoljak" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a szlovén klasszis, hozzátéve, hogy Győrben az elmúlt évekhez képest több ideje lesz a családjára. - "Persze ez nem azt jelenti, hogy lazsálni jövök Győrbe. Tele vagyok ambícióval és segíteni fogok a csapattársaknak abban, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk. Boldog vagyok és előre tekintek."

Mátés István arról beszélt, várja, hogy együtt dolgozhasson és játszhasson a szlovén játékossal, ahogy azt is, hogy tanulhasson tőle.

A klub közleménye szerint Dean Bombac szülővárosában, Koperben kezdett kézilabdázni és 2007-ben mutatkozott be a felnőttek között. 2013-ban a HC Dinamo Minszk együtteséhez szerződött, de a csapat pénzügyi nehézségei miatt szezon közben a Pays d'Aix U játékosa lett. A 2014-2015-ös szezonban igazolt először Magyarországra, a Pick Szeged csapatához. A 2015-2016-os idényben a Bajnokok Ligája legjobb irányítójának választották, majd 2016-ban a lengyel élvonalbeli Vive Kielce együttesébe igazolt, de két év múlva visszatért Szegedre.  

A 189 cm-es irányító 2007-ben viselte először a szlovén válogatott mezét és tagja volt a 2020-as Európa-bajnokságon negyedik válogatottnak, a középdöntő álomcsapatába is beválasztották. Bombac ott lesz a párizsi olimpián a szlovén csapattal.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.