Kisebb pénzügyi csúszás van az Egis Körmendnél, de a szezon biztonságban be tudják fejezni

Farkas Bazsi 2024-04-11 08:37:00
Ferencz Csaba a szurkolói ankéton jelentette be, hogy előfordulhat, hogy nem az idei volt az utolsó szezonja.

Több száz millió forintos tartozás, kilátástalanság, a megszűnés felé táncoló, A csoportból kiszédülő klub - ilyen és ehhez hasonló pletykák keltek szárnyra az Egis Körmend csapatával kapcsolatban.

A klub vezetése egy körmenden régóta nem gyakorolt műfajt, a szurkolói ankétot vette elő, hogy a drukkerekkel szemtől szembe tudjon minden egyes felmerülő kérdésre válaszolni. 

Fotó: Farkas Bazsi

A csarnokban megtartott találkozón Kozma Gergő ügyvezető azzal nyitott, hogy a városi pletykáknak ugyan volt valami alapja, ám a szóbeszéd enyhén szólva is túlzóra sikerült.

Korábban voltak pici csúszások a fizetésekben, jelenleg a magyar játékosokon kívül mindenki megkapta a bérét, amivel tartozunk az egy havi fizetés. A most áprilisban esedékes márciusi járandóságot 10-ig kell volna rendeznünk, ezt nem tudtuk még megoldani, de néhány héten belül ezt is rendezni fogjuk. Továbbá néhány szállítói tartozásunk van, ezek kiegyenlítésén is dolgozunk - mondta Kozma. 

Elhangzott az is, hogy a 2023/2024-es szezon befejezése biztosítva van. A vezetőség már azon dolgozik, hogy a 2024/2025-ös idény anyagi fedezetét megteremtse. 

Az A-csoportos csapatok közül egyik legkisebb költségvetéssel dolgozunk, ez a klub minden évben erőn felül teljesít, ezt mindenkinek látnia kell - emelte ki Kocsis Tamás, vezetőedző. Lehet, hogy a kommunikáció ebben nem volt tiszta, de a korábbi évek eredményei nem voltak reálisak, ha az anyagi körülményeket összevetjük azzal, hogy második, vagy harmadik helyen végeztünk a bajnokságban. Sajnos az idei pont vadászatban sok apró olyan összetevő volt, ami most azt eredményezte, hogy nem jutottunk a nyolcba. Higgye el mindenki, én sajnálom a legjobban, hogy most a kiesés ellen kell küzdenünk, de amire most a csapatnak a legnagyobb szüksége van az az összetartás, és a szurkolói háttér ahhoz, hogy bent maradjunk az élvonalban - hangsúlyozta Kocsis.

A beszélgetés alatt az is elhangzott, hogy igyekszik olyan modellt kidolgozni a vezetőség, hogy a klub több lábon álljon, ám a gazdasági nehézségek a szponzorokat is megrostálta rendesen. Éppen azért nagyon fontos a csapat számára a szurkolói bérletbevételek. Az is elhangzott, hogy a tévhittel ellentétben a körmendi önkormányzat nem százmilliókkal támogatja a csapatot. 

A városnak 45 millió forintja van sportra, ebből 24 millió forint jut a kosárlabda csapatnak. Sokak szerint ez is sok, szerintem pedig a csapatnak van egy akkora városmarketing értéke, ami bőven indokolttá teszi a támogatást - mondta Ferencz Csaba, a csapat kapitánya. 

A csapat jövőjét illetően elhangzott, hogy az élvonalban maradás mellett az egyik legnagyobb feladat az, hogy Körmenden tartsák Takács Kristófot. Ahogy azt Kocsis elmondta, lehetetlen magyar játékost igazolni, ha Takács elmegy az végtelenül nehéz helyzetbe hozza a klubot. 

A folytatásról beszélve Ferencz azt mondta, hogy nem ilyen szezonnal szerette volna lezárni a pályafutását. A most következő szerda-szombat ritmus meg fogja mutatni, hogy mennyire bírja a teste a terhelést, és hogy ennek tudatában be mer-e vállalni még egy szezont. 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.