Mosonmagyaróvár után Sopronban is szétesett a DK

Pintér Bence 2024-04-08 14:04:46
Az elnök maradt, a helyi szervezet tagjainak többsége kilépett vagy felfüggesztette tagságát.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Tisztázó posztot tett közzé Facebookon Simon Zoltán, a DK soproni elnöke, amelyben azt írja: marad a DK helyi elnöke, és a DK továbbra is a soproni párbeszédes képviselőt, Jakál Adriennt támogatja polgármesterjelöltként.

A tisztázó posztra azért volt szükség, mert az elmúlt két hétben felbolydult az ellenzéki összefogás ügye Sopronban is. Kilépett a DK-ból Csiszár Mária, aki magát „a párt oszlopos tagjaként” jellemezte, és egy posztban le is írta a történetet, miszerint Budapestről kaptak utasítást, hogy Jakál Adriennt kell támogatni, ezzel azonban a helyi szervezet nem értett egyet.

„Pár nap múlva két felsővezető lejött és megegyezett Jakál Adriennel, hogy ha maga mellé tudja állitani még az MSZP-t és a Momentumot, akkor hajlandó a helyi DK támogatni, erre két hónapot kapott Adrienn” – szerepel a posztban. Ez a megegyezés azonban nem sikerült, az MSZP és a Momentum másik jelöltet támogatna, eközben a Jobbik és az LMP pedig egy harmadik vonalon mozog, bár a kezdeti tárgyalásokon még ők is részt vettek.

Ezután a DK vezetése utasította a helyieket, hogy akkor is Jakált kell támogatni. Lapunk információi szerint ezután a helyi DK szervezet többsége kilépett, vagy felfüggesztette tagságát.

Talán erre a posztra utalva írta Simon a saját posztjában, hogy „senki ne dőljön be sértődött emberek megalapozatlan információinak, amelyek a helyi DK szervezetét érintik”, de lapunknak két, egymástól független forrás is hasonlóan mesélte el a történetet.

Ahogy arról a Telex még márciusban beszámolt: a megyében Mosonmagyaróváron már szétesett a Demokratikus Koalíció helyi szervezete, amely elutasította, hogy a Glázer Tímea által Győrrel összefüggésben a Jobbikkal kötött alku keretében helyben nem Szabó Miklóst, hanem a jobbikos Magyar Zoltánt kellett volna támogatniuk. Cserébe a Jobbik Győrben Glázer Tímea polgármesterjelöltségét támogatta. Ábrahám Tivadar, a volt helyi DK elnök a Szabó Miklós mögött álló koalíció (MPKE, MMM, Momentum, LMP, MSZP) tagjaként indul az önkormányzati választáson.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.