Horváth Gábor fideszes szombathelyi önkormányzati képviselő most éppen azon az identitást erősítő programon akadt ki, amit ő maga is megszavazott

Farkas Bazsi 2024-04-08 18:32:17
Tavaly októberben eléggé diszkriminatív módon a Fidesz-KDNP frakció két nekik nem tetsző médiumot név szerint tiltott volna el attól, hogy pénzt költsenek el náluk az önkormányzati cégek.

Nemény András szocialista polgármesternek valamiért fontos lett az itt élők identitásával foglalkozni a választások évében - így kezdi április 4-én feltöltött videóját Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) szombathelyi önkormányzati képviselő.

Mindez egyébként annak a közbeszéd tematizálásnak a része, amit a kormányközeli Vas Népével együtt próbál meg végrehajtani a jobboldali politikus.

Csakhogy Horváth képviselő úr frissen talált témája tavaly októberre nyúlik vissza. A szombathelyi közgyűlésben ekkor volt téma az identitást erősítő program, ráadásul úgy, hogy azt a képviselő maga is megszavazta.

Diszkriminált volna két szerkesztőséget a jobboldal

2023. október 26-án ült össze a szombathelyi képviselő testület. Itt volt napirendi pont az identitás erősítő program is. 

“...a szombathelyi identitás programját anno az előző ciklusban alkotta meg a városvezetés. És nagyon helyesen azóta a jelenlegi városvezetés ezt tovább vitte, sőt, további elemekkel egészítettük ki közösen, ami nagyon hasznos és előremutató…”- ezt Illés Károly (Fidesz-KDNP) frakcióvezető mondta el akkor.

Horváth állításával ellentétben tehát, a program nem Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármesternek lett fontos a választás évében, hanem Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármestersége alatt alkotta meg és fogadta el a testület.

De vissza a 2023 októberi közgyűlésre, ahol Illés két szerkesztőséget név szerint zárt volna ki attól, hogy a város hirdetési felületet vásároljon náluk.

“Tehát semmiképp se vegyék igénybe a magukat függetlennek nevező ugytudjuk.hu és nyugat.hu szolgáltatásait. Ezzel szeretnénk ezt kiegészíttetni. Így tudjuk elfogadni.” - mondta Illés.

A konszenzus érdekében a városvezetés végül azzal az ötlettel állt elő, hogy a határozatban, az alábbi mondat kerüljön be: “... – a lehető legtöbb – elektronikus sajtóterméken kívüli, ide nem értve az önkormányzat saját médiafelületeit - felületen tájékoztassák a szombathelyieket.”

A Fidesz által javasoltakat tovább víve, az önkormányzati kiadású Savaria Fórum online kiadásán kívül más elektronikus sajtótermék nem került be a határozatba. A nyomtatott sajtónál egyébként semmiféle javaslat nem hangzott el, így az elfogadott határozat azt is lehetővé teszi, hogy akár a mostani szombathelyi városvezetéssel rendre kritikus hangot megütő Vas Népében is megjelenhetnek identitást erősítő önkormányzati hirdetések.

A konszenzus végül megszületett és a 18 teremben ülő képviselő mind elfogadta a javaslatot. Az a Horváth Gábor képviselő is, aki most kifogásolja a programot.

De mennyi az annyi?

A 342/2023. (X.26.) Kgy. számú határozattal Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése döntött a helyi identitás kampány erősítéséről, melyben társaságunk is részt kíván venni, hiszen konzorciumi partnerként részesei voltunk a 2023-ban zárult Helyi identitás és kohézió erősítése Szombathelyen című projektben - ez a mondat már az AGORA Savaria Kft. 2024-re vonatkozó üzleti tervében szerepel. A tervet 2023 decemberében tárgyalta a képviselő testület, így az bárki számára hozzaférhető a szombathelyi.hu-n.

Még csak közérdekű adatigénylést sem kell elküldeni ahhoz, hogy az abban szereplő számokból kiderüljön az önkormányzat az AGORÁ-n keresztül 15 millió 747 ezer 500 forintot költ el identitás erősítésére. 

Ezt a pénz az önkormányzati többlettámogatás terhére tervezte be az AGORA. Az üzleti tervet pedig 13-8 arányban fogadta el a testület, a Fidesz-KDNP frakció nem szavazta meg azt.

Az az érdekes eset állt tehát fent, hogy az identitás erősítéssel egyetértett a jobboldali frakció, ám amikor annak már árat is szabtak, akkor visszakoztak belőle. 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.