A zenetévé miatt halt meg egy rab a szombathelyi börtönben

Pintér Bence 2024-03-21 14:57:00
Szemkinyomás, nemiszerv-markolás, halál.

Zenetévén verekedett össze két rab a szombathelyi börtönben: a dulakodásnak végül halál lett a vége. A tényállás szerint a vádlott, a sértett és négy fogvatartott tanú a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik zárkájában töltötték szabadságvesztés büntetésüket. 2023. január 25-én 5 óra körül

a vádlott és a sértett között ismét szóváltás alakult ki amiatt, hogy a vádlott még ébresztő előtt bekapcsolta a televíziót és nézte az egyik zencsatorna adását.

Ekkor még a 171 cm magas, 57 kg súlyú vádlott az ágyán ült, míg a 180 cm magas, mintegy 85 kg súlyú sértett pedig az asztalnál ülve reggelizett. A vádlott a vita közben hirtelen felállt, emiatt a sértett is felugrott, egymás felé indultak, majd dulakodni kezdtek.

Dulakodás közben a sértett megütötte a vádlott fejét, aki úgynevezett fojtófogással a bal könyökhajlatába befogta a sértett nyakát, a törzséhez szorította, a jobb kezével pedig két-három alkalommal megütötte a fejét. Mialatt a vádlott a sértett nyakát szorította, a zárka jobb oldalán lévő két ágy között a földre zuhantak, eközben nekiestek az ott elhelyezett ruhaszárító állványnak, ami összecsuklott, a sértett pedig a fejét beverte az ágy vasába.

A vádlott és a sértett a földön fekve is kölcsönösen bántalmazta egymást.

Amikor a sértett felülre került, az egyik kezével a vádlott szemét nyomta, a másik kezével szorongatta a nyakát, illetve a nemi szervét szorította.

A vádlott ekkor segítségért kiabált, és kérte a sértettet, hogy ne nyomja ki a szemét. Az egyik tanú felszólította a sértettet, hogy hagyja abba a vádlott bántalmazását, megfogta a sértett kezét és elhúzta a vádlott szeméről. Ezután a sértett elengedte a vádlottat, aki a tanú ágyára ült.

A sértett megnézte magát a tükörben, amikor látta, hogy milyen sérülések vannak a fején, további két-három alkalommal arcul ütötte a vádlottat. Rövid idővel később, a sértettet és az egyik tanút a felügyelők kiengedték a folyosóra, mert dolgozni indultak. A sértett a folyosón történt várakozás közben megtántorodott és arccal a földre esett.

A sértett a vádlott általi bántalmazás következtében többszörös sérüléseket szenvedett el, a nyaki gerincvelőben zúzódások, bevérzések keletkeztek. A sérülések közül a testfelszíni sérülések kis erejű erőbehatásoktól, míg a nyaki gerinc sérülései közepes erejű, illetve a közepes erőt meghaladó, de a nagy erőt el nem érő erőbehatástól származtak.

A sértettet aznap kórházba szállították, ahol 2023. február 19-én elhalálozott.

A sértett halálának közvetlen oka légzési és keringési elégtelenség. A sértett vádlott általi bántalmazása során elszenvedett egyes sérülések és a sértett halála között közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn. A vádlott együttesen, illetve külön-külön is nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett el.

A Szombathelyi Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt – és egy korábbi, bűnsegédként elkövetett lopás vétségének kísérlete miatti ügyéből eredő próbára bocsátást megszüntetve – halmazati büntetésül, mint visszaesőt 5 év 6 hónap börtönre, valamint 6 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Elrendelte továbbá egy korábbi ítélettel kiszabott, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt kiszabott 10 hónap fiatalkorúak fogházbüntetésének utólagos végrehajtását. Ezen túlmenően kötelezte a bíróság a vádlottat a több mint 1 millió forint bűnügyi költség megfizetésre.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.