Nem mennek a Falco elleni meccsre a körmendi ultrák, mert szerintük kevés jegyet kaptak

Farkas Bazsi 2024-03-20 09:01:35
Szombaton este rendezik a vasi rangadót.

Szombaton este 19:15-kor rendezik a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Egis Körmend rangadót az Aréna Savariában. A jelek szerint a mérkőzésen nem lesznek ott a körmendi “keménymag”, a három szervezett csoport ugyanis közleményt adott ki - adta hírűl a BB1.hu.

A Körmend Tábor Facebook-oldalon megjelent közlemény:

Szurkolótársaink!

Felháborodva és megdöbbenve értesültünk róla, hogy a soron következő Falco-Körmend mérkőzésre a szombathelyi klub vezetősége mindösszesen 157 db jegyet akart biztosítani a vendégszurkolóknak, amit sikerült feltornászni 220-ra, ráadásul 4699 forintos áron.

Egy rangadó, az azt körülvevő körítéstől rangadó. Többek között szenvedélytől, a hagyományoktól, a hangulattól.

Klubvezetésük már sokadszor bizonyította, hogy ezek az értékek arrafele semmit sem számítanak. A 220 jegy nevetséges, nem olyan rég 500 vendégjegyről indultunk és ez lett belőle.Van egy pont mikor azt kell mondani, hogy eddig és ne tovább. Mikor a sarkunkra kell állni, összezárni egységesen és azt mondani, hogy mi ehhez nem asszisztálunk tovább.

Ne gondolják, hogy kifizetjük a miattunk pofátlanul megemel jegyárakat, hogy a Táborunk nagy részét itthon hagyjuk.

Ez az egység juttatott el minket erre a szintre ahol vagyunk.Ezen okok miatt a szervezett szurkolói csoportok úgy döntöttek, hogy bojkottálják ezt a mérkőzést és arra kérünk mindenkit, hogy ne menjen be a mérkőzésre.

Hagyjuk üresen a vendégszektort, ahogy ezt jópár éve is megtettük, az irreális jegyárak miatt. Akkor is célt értünk, mert utána nem volt több emelt jegyár, most is nyerünk, mert egy rangadó szurkolók nélkül mit sem ér.

A hazaiknak meg jó szórakozást a színházban!

Red Devils x MTE Ultras x Körmend Youth 

Szólj hozzá!

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.

Magyar Péter levelet kapott Mészáros Lőrinctől – vagy Várkonyi Andreától – miszerint a TV2 nem eladó

A leendő miniszterelnök szerint dehogynem, csak a milliárdosnak elfelejtettek szólni. Aki  ezzel a levéllel végre beismerte, hogy a csatorna az övé.

Nem áll le a szemétszállítás május 1-jén Győrben

Az ünnepnap a gyűjtést nem érinti, de a hulladékudvarok és az ügyfélszolgálat zárva tartanak.

A Fidesz-frakció tagja lesz a TISZA számára láthatatlan képviselő

Nagyon úgy néz ki, hogy Ágh Péter felveszi a mandátumát.

Pintér Bence visszaszerezte az adatbetekintés jogát Győrben – „Átvilágítjuk az önkormányzati cégeket”

Másfél év után újra ráláthat a városi cégek működésére a polgármester, de a kulcsjogkörök továbbra is a Fidesz kezében maradtak.

Országos sikertörténet Győrben - a szakképzés legtehetségesebb diákjai mutatták meg tudásukat, tehetségüket

A döntő ismét megmutatta, hogy ezekben a diákokban hatalmas potenciál rejlik.

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én.