Keller Ákos a következő idényben is a Falcóban kosarazik

Farkas Bazsi 2024-03-19 13:26:11
"Áki fontos láncszeme a Falcónak."

Keller Ákos a következő idényben is a bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kosárlabdacsapatát erősíti.

A klub kedden jelentette be a válogatott center szerződéshosszabbítását.

Fotó: MTI/Katona Tibor

A 34 éves játékos a 2020/21-es szezonban csatlakozott a vasiakhoz, s azóta 160 tétmeccsen szerepelt. A jelenlegi alapszakaszban 23 mérkőzés alatt 7,6 pontot és 6,3 lepattanót szerzett, míg a Bajnokok Ligájában 6 mérkőzésen 8,5 pontot és 5,5 lepattanót gyűjtött.

"Jól érzem magam Szombathelyen, jól érzem magam a csapatnál. Az eddigi karrierem során itt tapasztalom először, hogy mindenki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Örülök, hogy ilyen közegben maradhatok, és van egy belsős infóm, hogy Gyuri bácsi szeretné, hogy a Falcóból vonuljak vissza" - utalt Gráczer György ügyvezető igazgatóra, aki közölte, februárban kezdték el a következő szezon játékoskeretének a kialakítását, és ennek első örömteli híre, hogy sikerült egyéves szerződést aláírniuk Kellerrel.

Milos Konakov vezetőedző is azt mondta, hogy örül a legsikeresebb magyar kosárlabdázó hosszabbításának.

"Áki fontos láncszeme a Falcónak, és nemcsak a pályán, hanem az öltözőben, a pályán kívül is meghatározó a szerepe. Úgy érzem, egy nagyon jó kapcsolat folytatódik, és élvezni fogjuk az újabb közös évet" - tette hozzá.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.