A svéd Per Johansson a győri kézilabdacsapat új vezetőedzője

Farkas Bazsi 2024-03-18 10:08:39
A holland női kézilabda-válogatottat is ő irányítja.

A holland női kézilabda-válogatott svéd szövetségi kapitánya, Per Johansson veszi át a Győri Audi ETO KC irányítását - közölte hétfőn a Rába-parti klub.

A közlemény szerint az új vezetőedzővel a szezon végéig szóló megállapodást kötöttek, és a vasárnapi, Vác elleni hazai bajnokin ül le először a győri kispadra, addig Kun Attila vezeti a csapatot.

A szakember holland szövetségi kapitányi posztját is megtartja, emellett lesz péntektől az ETO trénere is.

"Köszönöm Kun Attilának minden játékos és az összes kollégám nevében is, hogy ismét elvállalta a keret irányítását a Magyar Kupa döntőt követően. Nem volt egyszerű a dolga, de a Budaörs elleni győzelem is megmutatta, hogy jól közelített a lányokhoz, akik jó teljesítménnyel hálálták meg a munkáját. Attila vezeti az Alba Fehérvár elleni meccsen is a keretet" - mondta Vanyus Attila, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

"Gyorsan kellett döntenünk és a lehető legjobbat kellett választanunk a kupadöntő után. Kollégáimmal számításba vettük a jelölteket, majd egy szűkebb kört határoztunk meg azon szakemberek közül, akik elérhetőek voltak, valamint képesek lehetnek a csapat vezetésére. Többekkel egyeztettünk és a legalkalmasabbnak Per Johansson bizonyult, aki nemcsak rendelkezik már ilyen helyzetben rutinnal, hanem hihetetlenül motivált is egyben" - közölte Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. másik ügyvezetője.

A sportvezető hozzátette: úgy vélik, rá van szüksége a csapatnak ahhoz, hogy elérje a Bajnokok Ligájában a szezon elején kitűzött célját, azaz a négyes döntős részvételt.

Az új vezetőedző azt emelte ki, hogy egy idény közbeni edzőváltás nem egyszerű, de pályafutása során volt már hasonló helyzetben, épp ezért hiszi, ez a rutin most segíti majd a feladatát.

"A csapatot jól ismerem, a világ egyik legerősebb kerete van Győrben, élmény lesz ezekkel a játékosokkal együtt dolgozni. Őszinte, egyenes megbeszélést folytattam a klub vezetésével, és egyetértettünk abban, hogy egyelőre csak ebben a szezonban gondolkodunk közös munkában. Be akarunk jutni a négyes döntőbe a Bajnokok Ligájában. Győr a női kézilabdázás fellegvára, itt bármikor megtiszteltetés dolgozni. Várom már a közös munkát a lányokkal" - nyilatkozta Per Johansson vezetőedző.

A svéd edző 2022 óta vezeti a holland női kézilabda-válogatottat, a 2023-as világbajnokságon ötödik helyet ért el a németalföldi csapattal. Korábban 2017 és 2020 között irányította Montenegró, valamint 2008 és 2012 között Svédország válogatottját, utóbbival 2010-ben ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon.

Klubedzőként svéd egyesületek mellett két alkalommal vezette a CSM Bucuresti csapatát (2017, 2018), amellyel mindkét szezonban BL-bronzérmet szerzett. 2020-tól az orosz Rosztov-Don gárdáját edzette, de a 2022 februárjában kitört orosz-ukrán konfliktus miatt el kellett hagynia csapatát.

A svéd tréner munkáját Holanek Zoltán edző és Kiss Éva kapusedző segíti Győrben.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.