Lenkai Nóra Facebook-oldala egyelőre messze van attól, hogy komoly politikai termék látszatát keltse

Farkas Bazsi 2024-03-12 17:41:00
Sokkal inkább olyan, mintha egy csetlő-botló 12 éves bakfis próbálkozna az influenszerré válással.

Február 16-án, vagyis majdnem egy hónapja indult el Lenkai Nóra, a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármester jelöltjének Facebook-oldala. Egyébként szinte takkra azzal a mozzanattal röffentették be Lenkai közösségi, közszereplői oldalát, hogy a kormánypárt bejelentette indulását.

Megítélésünk szerint eléggé rossz ez a taktika, mert mögöttes üzenete az, hogy Lenkai különösebben a szombathelyi közösségért azelőtt nem kívánt tenni a Facebook nyilvánossága előtt, ez csakis akkor lett számára prioritás, amikor a párt bejelentette indulását.

Mondjuk végignézve az azóta kikerült posztokat, nagy valószínűséggel komolyabb mondanivalója nem is lett volna. Eléggé útkeresés jellege van jelenleg is Lenkai Facebook-oldalának. (Ahol egyébként vissza-visszatérő momentum a “mindenki véleménye számít”, ugyanakkor a cikk szerzője például ki lett tiltva az oldalról.)

Ti mit tennétek?

Szinte ciklikusan ismétlődő a posztoknál, hogy a szerzője egy kérdéssel zár: Jól van ez így? Ti mit tennétek? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések felhívó funkcióval bírnak, vagyis a Facebook-felhasználót arra ösztönzik, hogy kommenteljen, véleményt nyilvánítson. Ugyanakkor összességében mégis rontja az összképet. Nem sugall kemény vezetőt, olyan emberről árulkodik, aki tanácsra szorul, aki csak akkor tud cselekedni, ha mások jóváhagyják elképzeléseit. Ez pedig hamar visszás lehet a szavazók körében.

A Lenkai által meghirdetett konzultáció éppen ennyire kontraproduktív. A Fidesz stábja ugyanazt próbálja ezzel átadni, hogy úgy vezetnék a várost, hogy mindenkinek számít a véleménye, ugyanakkor a szavazók a napi mókuskerékben pont nem azzal akarnak foglalkozni, hogy “napi szinten” szólnak bele, mi legyen a várossal.

A szavazók azt várják, hogy tegyenek le eléjük egy programot, amire igent vagy nemet tudnak mondani. Ebben az esetben azonban még a programalkotáshoz is segítségre szorul Lenkai. Ez pedig megint csak úgy csapódik le, hogy nincsen egy masszív elképzelése a település jövőjéről. Ha pedig valaki polgármester szeretne lenni, az a minimum elvárás, hogy legyen egy markáns jövőképe.

Kisbárány, virágok, néma leventék

Lenkai Nórát alig ismerik Szombathelyen. Egy korábban készült felmérés szerint az ismertsége alig 2%-on állt, ez pedig azt jelenti, hogy a kampánystábnak komolyan rá kellene feszülnie arra, hogy ez a szám feljebb legyen tornázva. Egyelőre azonban úgy néz ki nem sok olyan eseményen vesz részt, ami kiszakítaná a buborékból. 

Korábban ugyan interjút ígért szerkesztőségünknek, amit aztán végül lemondott, új időpontot pedig azóta sem kaptunk. Pedig ha minél több embert szeretne elérni, ahhoz az kell, hogy minél több felületet használjon. 

Egy Facebbok-oldal, két véglet

A Facebook-oldalára egyelőre szinte csak olyan tartalmak kerültek fel, amik teljesen ártatlanok: kisbárány született a skanzenban, nyílnak a tőzikék az arborétumban, virágot osztogatnak a fideszes férfiak nőnapkor. Ezek leginkább az 50+os felhasználókat sarkallják lájkolásra. 

A videós tartalmaknál pedig trendi Tiktok zenékre vágott ritmusos posztok kerülnek ki. Amik egészen biztosan menők lehetnek a 12-13 évesek körében, de az már erősen kérdéses, hogy mennyire ad súlyt egy polgármester-jelöltnek. 

Lenkainak inkább a választókhoz szóló, a kamerába nézős, komolyanvehető kijelentésekkel tűzdelt videós posztokkal kellene szólnia a felhasználókhoz, ez azonban egyelőre elmaradt.

Kompetenciáját pedig azért is kellene erősítenie, mert a végzettsége kapcsán kirobbant ügy miatt sokakban az csapódott le, hogy alkalmatlan polgármesternek. Ezt ellensúlyozni csakis komoly kitartó munkával lehet, ez egyelőre azonban elmarad.

Néhány tízezer forint ment el hirdetésre

Megnéztük mennyi pénzt költöttek el eddig Lenkai Facebook-posztjainak hirdetéseire. Meglepően kevés a hirdetési összeg ahhoz képest, hogy tudjuk, a kormánypárt oldalán kifogyhatatlan anyagi források állnak rendelkezésre.

A hirdetések indítója kivétel nélkül a Fidesz volt. Eddig 5 posztot hirdettek meg: a Szombathelyi Polgári Estéken készült videót, a nyíló tőzikéket az arborétumban, a konzultációs videót, egy oldal kedvelésre buzdító posztot és a zárt körben zajlott nőnapi virágosztást.

Erre összesen 80 ezer forint nagyságban költöttek.

Egyelőre tehát nem túl acélos az összkép, ami azért is érdekes, mert információink szerint a jelöltek mindegyike, Lenkait is beleértve, külön képzésen vett részt a Megafone-nál. Úgy vettük észre, hogy ez jelenleg a tartalomban nem, csupán az emojik használatában mutatkozik meg. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.