Nem kér közterület-használati díjat a kőszegi önkormányzat a Szombathelyi Egyházmegyétől, 30 millió forinttól esik el a város

Farkas Bazsi 2024-03-06 17:34:00
A polgármester szerint már eleget fizettek.

6 milliárd 105 millió 75 ezer 947 forint

állami pénzt kap Kőszeg a római katolikus egyházi épületek felújítására - írta a Magyar Közlöny 2020 októberében

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség akkori egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára egy Kőszegen tartott tájékoztatón azt mondta: 

Túl azon, hogy a beruházások az egyházi életet, a kereszténységet segítik, a város fejlődését is szolgálják, és nem utolsó sorban munkát adnak mindazoknak a tervezőknek és mesterembereknek, akik rész vesznek az építésben.

Ha csak közvetve is, de a beruházások miatt lefoglalt közterületek után a projektfelelős Szombathelyi Egyházmegye az elmúlt két évben nem kevés pénzzel járult hozzá a város kasszájának bevételeihez.

Legalábbis ez derül ki a kőszegi képviselő testület tavaly december 14. ülésén készült jegyzőkönyvből, amikor is “A Szombathelyi Egyházmegyével kötendő díjmentes közterület használat biztosításáról szóló megállapodás.” című előterjesztést tárgyalták a képviselők.

Az egyházmegye ugyanis jelezte az önkormányzat felé, hogy a felújítás során nagyon sok ismeretlen, sürgősen megoldandó probléma kerül elő, amire előre nem tudtak felkészülni. 

A kivitelezés alapos előkészítése, valamint a szükséges kutatási munkák lebonyolítása, a nem tervezett kiadások megnövelték a beruházás költségeit.

A rendelkezésükre álló forrás legnagyobb részét pedig az épületekre, azok teljeskörű befejezésére szeretnék fordítani, ennek okán azt kérik, hogy a város a közterület-használati díj megfizetése alól mentességet biztosítson nekik. 

Básthy Béla (Fidesz-KDNP) kőszegi polgármester az előterjesztés kapcsán azt jegyezte meg, hogy majdnem két évig használta a templomok mellett a közterületeket az egyházmegye, ennek nyomán több mint 63 millió közterület-használati díj folyt be az önkormányzat kasszájába. 

Vagyis egy egyszerű számítás szerint ez évente több mint 30 millió forintot jelentett.

"Tekintettel arra, hogy ez az összeg az egyházmegye által már befizetésre került, azt gondolom, hogy a kérésük méltányolható" - mondta Básthy, aki ezzel támogatását fejezte ki a témában.

A 12 fős testület 10 tagja szavazta meg, hogy a város mondjon le a 30 millió forintos nagyságrendű közterület-használati díj beszedéséről.

Egy hónappal korábban novemberben a városvezetés arról döntött, hogy bezárják a 15 főnek otthont adó kőszegi hajléktalanszállót. Akkor az hangzott el, hogy az átmeneti szállás üzemeltetése 60 millió forinttal terhelné meg a város költségvetését. Ez pedig túl sok már a kasszára nézve.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Digitális képalkotással mérik fel az önkormányzati átvételre váró sárvári Nádasdy-vár állapotát

Tavaly június óta dolgozik rajta Sárvár, hogy a tulajdonába kerüljön az épület.

Katonai, védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesítenek Zalaegerszegen

A 3 milliárd 700 millió forintos beruházáshoz 560 millió forintot csap hozzá az állam.

Ciprusi ellenféllel teljes a Falco EK csoportja

Az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes a spanyol Zaragozával és a dán Bakken Bearsszel is összecsap.

Tanműhelyként szolgál a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára, a Waberer's’ új, mosonmagyaróvári szervízcsarnoka

Nagy István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta a vidék versenyképességének fontosságát. 

Sárga fedeles, otthoni szelektív gyűjtésre alkalmas kukákat oszt a GYHG

Személyivel és lakcímkártyával veheti át mindenki a saját településén. 

A mesterséges intelligencia etikai kérdéseit vizsgálja egy magyar-amerikai kutatás

Hogy ez megér-e 1 millió dollárt, arról megkérdeztük a Chat GPT-t.

Kigyulladt autó miatt, forgalomkorlátozás van az M1-es autópályán

Nagyszentjános külterületén a Budapest felé vezető oldalon egy sávon halad a forgalom.

Megújulnak Győr ikonikus távhő-kéményei

20 év után, idén lett aktuális a tervezett rekonstrukció.  

Programajánló az első októberi hétvégére Győrben és környékén 

Számtalan színházi előadás, workshop és koncert várja az érdeklődőket, de lesz macskakiállítás, és madármegfigyelés is. 

Holnap startol a 6. Szombathelyi Darts hétvége

Több mint 400 versenyző érkezik nyilazni.

Az Idősek Világnapján díjazták Győr szépkorú polgárait

Nincs jövő a korábbi generációk nélkül.

Kara Ákos leradírozta a 81-es és 82-es főutak egy részéről a tranzit teherforgalmat

Ezzel vajon tényleg megoldotta a problémát, vagy csak áthelyezte máshova?

Takács Péter szerint a háziorvosok csak a maradék

A Magyar Orvosi Kamara közleményben reagált az egészségügyi államtitkár kijelentésére.