A nap legfontosabb számadata: 31 milliárd 376 millió forintból gazdálkodik idén Szombathely

Farkas Bazsi 2024-03-01 08:16:00
A Fidesz-KDNP frakció nem szavazta meg a költségvetést.

Elfogadta Szombathely idei költségvetését csütörtökön az önkormányzat közgyűlése; 2024-ben a tervezett bevételi és kiadási főösszeg  31 milliárd 376 millió forint, nagyságrendileg hasonló mint tavaly és az előző évben.

A költségvetést 13 igen szavazattal, 8 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül fogadták el; a várost irányító Éljen Szombathely! pártszövetség képviselői támogatták az előterjesztést, a Fidesz közgyűlési frakciójának tagjai elutasították.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester a gondoskodás költségvetésének nevezte a büdzsét, amelynek kedvezményezettjei a fiatalok és az idősek. Megjegyezte, hogy a 16 év alatti fiatalok számára ingyenessé teszik a tömegközlekedést, a nyugdíjasok és az egészségkárosodás okán ellátásban részesülők "10 ezer forintos segítséget" kapnak az önkormányzattól.

Hozzáfűzte: folytatják az "ezer fa plusz programot", a szombathelyi háztartások ingyenes szén-monoxid-érzékelővel való felszerelését, folytatódik a LED-csere program és a rászorulók számára nyújtott piacivásárlásiutalvány-program is.

Illés Károly, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője kijelentette: választási költségvetést állított össze a városvezetés, osztogatás folyik, amelynek igazi célja a szavazatvásárlás.

Véleménye szerint a tavalyi költségvetésben több mint 2 milliárd forinttal alultervezték a várható adóbevételeket, ez teremtett forrásokat az idei büdzsé többletkiadásaihoz.

Megjegyezte: sürgősen hozzá kell látni a hídfelújításokhoz,  amire 300 millió forint betervezését indítványozta.( A polgármester válaszában kijelentette: lesz hídfelújítás is, de azt TOP forrásból szeretnék finanszírozni.)

Horváth Attila, Szombathely költségvetésért felelős alpolgármestere hangsúlyozta: előzetesen nem érkezett írásban ellenzéki módosító javaslat a költségvetéshez, így azokat a bizottságok sem tudták megtárgyalni, ezért arra kérte a képviselőket, hogy az ülésen csak olyan módosító javaslatokat tegyenek, amelyekben az igények mellett megjelölik azt is, honnan, mely céloktól vennék el a pénzt.

A város honlapján nyilvánossá tett költségvetési javaslat szerint 2024-ben 11,4 milliárd forint iparűzési adóval tervez a büdzsé. Jövedelemtermelő képessége alapján ugyanakkor több mint 3,6 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást kell fizetnie Szombathelynek idén.

Minden eddiginél többet, 800 millió forintot költenek saját forrásból idén járda- és útfelújításokra, több mint 1,5 milliárd forintot fordítanak a helyi tömegközlekedés finanszírozására, 240 millió forintot szánnak a városi uszoda működtetésére, kiemelten kezelik a parkfenntartást, melyre 780 millió forintot irányoz elő a büdzsé, idén is 130 millió forinttal támogatják az ELTE Savaria Egyetemi Központot.

Oktatási célú kiadásokra - óvodák fenntartására, 5,3 milliárd forintot, gyermek és ifjúságvédelemre - benne a bölcsődei hálózat fenntartására - 1,7 milliárd forintot,  a kulturális ágazatra és a városi médiára összesen 3,1 milliárd forintot, szociális területre 2,3 milliárd forintot, kommunális, városüzemeltetési és környezetvédelmi kiadásokra összesen 1,8 milliárd forintot, az egészségügy támogatására 953 millió forintot, sporttámogatásra 995 millió forintot, a polgármesteri hivatal működtetésére pedig  3,1 milliárd forintot irányoz elő az idei költségvetés - olvasható a dokumentumban.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.