Március elején a győri fővonalról minden vonatnak Kelenföld lesz a végállomás

Pintér Bence 2024-02-29 16:59:04
Mindenki kiszáll Kelenföldnél.

Március 1-jén éjszakától március 11-én hajnalig korlátozásokra kell számítani egyes, a déli összekötő vasúti hídon közlekedő vonatok forgalmában, így a győri és a pécsi vasúti fővonalon is, mert munkálatokat végeznek Ferencváros és Kelenföld állomás között – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel. A korlátozás a Keleti pályaudvar és Kelenföld közötti távolsági, valamint a Kőbánya-Kispest és Kelenföld közötti S36-os vonatokat érinti.

Az említett időszakban a Keleti pályaudvar helyett minden vonat csak Kelenföldtől közlekedik, kivételek ez alól a railjet xpress vonatok, a Budapest és Bécs közötti EuroCity-k, a Kálmán Imre EuroNight, a Kaposvárra tartó Rippl-Rónai InterCity és a Keleti pályaudvarról 21.40-kor Győrbe induló járat. A Keleti pályaudvar és Kelenföld közötti utazáshoz a 4-es metrót javasolják, amelyen márciustól érvényes az országbérlet és a Pest vármegyei bérlet is.

A Keleti pályaudvar és Bécs közötti EuroCity-k változatlan menetrend szerint, a teljes útvonalukon járnak, a railjet xpress vonatok a Keleti pályaudvarról indulnak és érkeznek, és többségük menetrendje szintén változatlan marad - ismertették.

A győri fővonal valamennyi belföldi távolsági járata, a soproni, a szombathelyi, a szentgotthárdi InterCity-k, a G10-es és az InterRégió vonatok, valamint a Grazba tartó Mura InterCity-k és a Ljubljanába induló Dráva InterCity-k a Keleti pályaudvar helyett Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

Kelenföldtől változatlan menetrend szerint indulnak a vonatok Győr felé, emellett március 1-jén este és 11-én reggel egy-egy Sopronból és Szombathelyről érkező, illetve oda induló Intercity vonat csak Kelenföldre érkezik, illetve onnan indul – írták.

Osztrák területen végzett karbantartás miatt március 1-jén, 5-étől 7-éig, valamint 9-én és 10-én a Kálmán Imre EuroNight később érkezik Magyarországra, Bécs és Budapest között a megszokottnál korábban közlekedő railjet xpressel lehet utazni.

A vágányzári időszakban is a Keleti pályaudvarig közlekedik a munkanapokon Hegyeshalomból hajnali öt óra előtt induló személyvonat, míg a szintén Hegyeshalomból hat óra előtt induló személyvonat március 4-től 8-ig Kelenföldig jár.

Változásokra kell számítani ezen időszakban a pécsi fővonalon is: a Mecsek InterCity vonatok, valamint a Gyékényes, illetve Kaposvár és Budapest között közlekedő Somogy, Rippl-Rónai és Kresz Géza InterCity-k a Keleti pályaudvar helyett csak Kelenföldig közlekednek és onnan is indulnak.

Az S36-os vonatok Kőbánya-Kispest és Kelenföld között nem közlekednek, ezen állomások között az óránkénti kapcsolatot a változatlan menetrend szerint közlekedő G43-as járatok biztosítják.

Március 1-jétől 10-ig az utolsó, Kőbánya-Kispestről 21.57-kor Kelenföldre induló S36-os vonat nem közlekedik - olvasható a közleményben.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.