VIDEÓ - Autós üldözés volt Győrben

Farkas Bazsi 2024-02-20 09:05:27
Egy 26 éves sofőr nem bírt a vérével.

A Győri Járási Ügyészség téjékoztatása szerint vádat emeltek egy 26 éves férfival szemben, aki a rendőri felszólításra nem állt, meg, hanem perceken keresztül menekült a győri forgalomban.

A vádirati tényállás szerint a győri rendőrök 2023 júliusában a déli órákban próbálták meg ellenőrizni a korábbi bűncselekmények kapcsán már ismert 26 éves elkövetőt. A személyautóval közlekedő férfit a szolgálati jármű hangosbeszélőjén keresztül szólították fel megállásra, de a férfi inkább a gázra lépett és egy percekig tartó autós üldözés vette kezdetét Győrben.

Ennek során az elkövető több KRESZ szabályt sorozatosan figyelmen kívül hagyott, így piros lámpákon hajtott keresztül, körforgalmakba hajtott be úgy, hogy szembe ment a forgalommal, az elsőbbségadásra vonatkozó szabályokat szegte meg többször is, egy ilyen alkalommal neki is ment egy szabályosan közlekedő autónak. Mindeközben folyamatosan figyelmen kívül hagyta a rendőrség megállásra vonatkozó utasításait.

Végül, hosszas üldözést követően a terheltet a lakása előtt fogták el, mikor végre megállt az autóval. A rendőri intézkedés során aztán kiderült, hogy a férfit korábban már eltiltották a járművezetéstől, a cselekmény idején kábítószer hatása alatt állt, bódult állapotban vezette a járművet, ráadásul az általa használt autót is már régen vissza kellett volna adni a tulajdonosnak, azt engedély nélkül használta.

A letartóztatásban lévő terhelt ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés, eltiltás hatálya alatti járművezetés, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás, jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat. Vele szemben, a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél év szabadságvesztés szabható ki, és az ügyészség természetesen indítványozta, hogy a járásbíróság a vádlottat ismét tiltsa el a járművezetéstől.

Szólj hozzá!

Győrnek 1 milliárd 700 milliót, Szombathelynek 210 millió forintot kell befizetnie a helyi iparűzési adóbevétel többlete után

Budapestnek 3 milliárd 690 millió forintot kell így adóznia. Az április 30-án kihirdetett rendeletet május 8-ig még véleményezheti a társadalom.

Rács mögé küldenék a győri üdítő és bringa tolvajt

A közel 1 milliós kárt okozó férfi tucatnyi alkalommal lopott.

A Weöres Sándor Színház társulatának tagja, Nagy Cili rendezi az idei karneváli darabot

Az elmúlt években 20 fővel csökkent a színház alkalmazotti létszáma. 

Bebes István kiszáll a körmendi kosárlabdából

De, hogy jelenleg miképp volt bent, azt sem tudni.

Repülő rajt helyett zuhanórepülés

2025 I. negyedévében a gazdaság teljesítménye stagnált a 2024. I. negyedévihez képest.

Felülvizsgálják a győri fizetős parkolórendszert

A lakók véleményét is kikérik ebben a kényes témában. 

Nem eladó a szombathelyi Szabadidőközpont

A megyei napilap szellőztette meg a hírt, hogy a SZOVA eladná a területet. Maga a polgármester cáfolta meg a híresztelést.

Kiégett egy önkormányzati lakás Győrben

Az első hírekkel ellentétben nem történt gázrobbanás.

Hatszor bukott meg a próbavásárláson egy budapesti boltos

A maximális időtartamú üzletzárás mellé maximális mulasztási bírságot is kiszabott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.