Kikerült az eladó tábla a szombathelyi Nagyszállóra

Farkas Bazsi 2024-02-16 10:17:00
Legutóbb bruttó 597 millió 408 ezer forintért cserélt gazdát az épület.

Ma reggel kikerült az eladó tábla a szombathelyi Nagyszállóra. Az épület legutóbb 2020-ban cserélt gazdát. Akkor egy kisebb közéleti vihar alakult ki, ugyanis az akkor még csak jelölt, később megválasztott Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy amennyiben lehetőségük lesz rá, megveszik az épületet, hogy aztán vállalkozók bevonásával újítsák fel azt, oly módon, hogy az épület bálterem része városi használatban maradna.

Fotó: Farkas Bazsi

Az épületet korábban 355 millió forintért árulták, ám Neményék győzelme után - valószínű a választási ígéret betartatásában reménykedve - netto 420 millió forintos adásvételi minimálárat határoztak meg.

Krosnow Property Kft. jelentkezett az ingatlanért, bruttó 597 millió 408 ezer forintot ajánlottak érte.

A licit kiírását követően nem egyszer az hangzott el, hogy a végrehajtó  ING Zrt. és a Krosnow Property Kft. egy érdekkörbe tartozik, az árat pedig azért srófolták fel, mert a várost így akarják “lefejni”, amit egyébként kényszerhelyzetbe hoznak korábbi kijelentése miatt.
Az önkormányzat végül azt a határozatot hozta, hogy nem él elővásárlási jogával, azonban ha a Krosnow Property Kft. nem veszi meg az épületet, úgy büntetőfeljelentést fognak tenni.

A szálló végül gazdát cserélt, most pedig ismét árulják.

Frissítés

Cikkünk megjelenése után kikerült egy telefonszám is az épület homlokzatára, 06 70 736 2233. Próbáltuk hívni, ám "A hívott szám jelenleg nem elérhető" jelzés köszönt csupán vissza.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.