Balog Zoltán nem mond le

Csarnó Ákos 2024-02-14 08:36:39
Pedig ő támogatta K. Endre kegyelmét, amiből kirobbant a súlyos pedofil-botrány

A Novák Katalin köztársasági elnök lemondását is hozó kegyelmi botrányban megszólalt Balog Zoltán, református püspök, volt miniszter:

„Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem. Ez a tanácsadói szerepkörben magától értetődő. Döntéseket ő hoz, szuverenitása megkérdőjelezhetetlen. Elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott. Az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget. Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta. Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek.”

Balog Zoltán tagadta, hogy az államfőhöz fordult volna a kegyelmi kérvénnyel, azt nem ő nyújtotta be, és nem is ő terjesztette fel elnöki kegyelemre a bicskei pedofilbotrányban kényszerítés miatt elítélt volt igazgatóhelytettest, K. Endre ügyét.

Beismerte, hogy tévedett, hibázott, ezért bocsánatot kér, de nem azért, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert a református egyháznak kárt okozott.

Sokak mellett Balog Zoltán sem válaszolt ma este azokra a kérdésre, melynek megválaszolására mind az áldozatok, mind több millió magyar vár hiába hetek óta. Milyen indokkal kapott kegyelmet K. Endre? Ki terjesztette fel a köztársasági elnöknek a kérvényt? Milyen indokok mentén támogatta Balog Zoltán a kérvényt?

Ameddig nincs válasz a miért kérdésére nem tud Magyarország túllépni azon a politikai válságon, amelyet a részérdekek és a személyes lobbik okoztak - állapította meg az LMP sajtóközleményében.

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein. 

Almásfüzitő lesz a nagykölkedi gumik egyik végső állomása

Lépéscsillapító burkolatként, és zajcsökkentő falként születnek újjá. De lesz olyan, ami egészben, egy telepen nézi végig az idők végeztét.

Tarr Zoltán és Tanács Zoltán miniszterek, Bódis Kriszta kormánybiztos lesz a TISZA-kormányban

Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film politikai befolyás alóli felszabadításáért és fejlesztéséért.

Sör, zene és közösség: jön a III. Sör & Művészet Győr Fesztivál

A szervezők idén is négynapos, ingyenes belvárosi programokkall készülnek.

Magyar Péter: a TISZA Párt nem kér Szijjártó Péterből

Az alakuló kormány új jelöltet vár a Fidesz–KDNP-től az Országgyűlés alelnöki posztjára.

Egy évvel a spanyol giga áramszünet után: nem a megújuló energiák buktak meg, hanem a rendszer

Egy részletes nemzetközi vizsgálat szerint összetett hálózati hibák vezettek az Ibériai-félszigetet megbénító áramkimaradáshoz.

Honvédelmi Minisztérium: Indul a jelentkezés a táborokba 

Nyugalom! Továbbra sincs háború, ezek csak nyári programok fiataloknak, ahol közel hatvanféle tematika közül lehet választani.

Vádat emelt a győri ügyészség: nem volt bekötve a biztonsági öv, halálos baleset lett a vége az M85-ösön

Egy fáradtság miatt bekövetkezett vezetői hiba és egy elmulasztott biztonságiöv-használat együtt vezetett tragédiához.

Lépj be az életmentők közé: a plazmaadás hálás feladata

Sokan tisztában vannak azzal, hogy a véradás nélkülözhetetlen a modern orvoslásban, viszont a plazmaadás jelentőségét kevesen ismerik.