Idősotthonokat vett át Szombathelyen és Táplánszentkereszten a katolikus egyház

Pintér Bence 2024-02-13 10:22:58
A püspök szerint helyes, ha „nemcsak beszélünk” a hitről, „hanem tettekkel meg is mutatjuk”.

A Szombathelyi Egyházmegye működteti január elsejétől a szombathelyi Ezüsthíd Integrált Szociális Intézményt és a táplánszentkereszti Ezüstplatán Integrált Szociális Intézményt – jelentette be hétfői sajtótájékoztatón Székely János megyés püspök az MTI szerint. Azt az áldozatos munkát szeretnék egy kis többlettel folytatni, amelyet eddig is végeztek ezekben az intézményekben – mondta.

„A hit fényét, Istent szeretnénk odavinni az idősekhez, a betegágy mellé, azt a tudatot, hogy az életnek van értelme, van célja és van beteljesedése” – fogalmazott. Hozzáfűzte: helyes, ha „nemcsak beszélünk” a hitről, „hanem tettekkel meg is mutatjuk”; ez lehet ugyanis a legvonzóbb sokak számára, és ezzel lehet megmutatni az egyház hitelességét, életerejét, szolgálatkészségét.

Marx Gyuláné, az egyházmegyei idősotthonok koordinátora közölte, hogy a szombathelyi otthonnak 108 idős lakója van, a táplánszentkeresztiben pedig 80-an élnek. Mindkét intézmény integráltan működik, vagyis az idős emberek mellett demenciával küzdő, fogyatékkal élő, valamint pszichiátriai betegségben szenvedő embereket is ellátnak.

Szólt arról is, hogy egy az Európai Unió által támogatott projekt keretében mindkét intézményben úgynevezett „támogatott lakhatást” hoztak létre, családiasabb környezetben, tizenkét fős házakban, kétágyas szobákban helyezték el a bentlakók egy részét, megteremtve számukra az ellátásukhoz szükséges szolgáltatásokat is.

Nyitóképünk illusztráció.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.