Ungár Péter: Novák Katalinnak és Varga Juditnak politikai értelemben végük van

Farkas Bazsi 2024-02-09 07:54:00
Az LMP társelnöke Facebook-posztban reagált Orbán Viktor bejelentésére.

Tegnap videóban tett bejelentést Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, és mondta el, hogy a pedofil-ügy miatt szigorítani fogják az alaptörvényt. A bejelentés után Ungár Péter, az LMP társelnöke Facebook-posztban reagált:

Orbán Viktor a kegyelmi ügy kirobbanása után szűk egy héttel ma megszólalt, és Alaptörvény módosítást kezdeményezett, melynek értelmében pedofil bűnözők nem kaphatnak kegyelmet a továbbiakban. Persze látnunk kell a konkrét szöveget, de az LMP elvi szinten támogatni tudja a javaslatot. De. 

Egyrészt ez az áldozatoknak semmilyen megnyugvást nem hoz, tehát legfeljebb részmegoldás. A történet úgy lesz kerek, ha Novák Katalin és Varga Judit elmagyarázzák végre miért történt meg ez, és miután ezt megtették benyújtják a lemondásukat. Én arra számítok, hogy ez meg is fog történni. Nem azért, mert bárki ezt mondja, hanem azért, mert Orbán Viktor mondatai alapján ők nem kaptak kegyelmet, politikai értelemben végük van.

De van még egy tanulsága ennek az egész történetnek, főleg azoknak a magyaroknak a számára, akik a jelenlegi kormányt támogatják, mert valójában itt őket verték át. Mert ez az egész történet azt mutatja meg nagyon pontosan, hogy az ő értékeik sem számítanak. A Fidesz nem azért beszélt arról tavaly ősszel, hogy Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét fogják benyújtani, mert fontos nekik ez az ügy. Amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a törvényt végül soha nem nyújtották be, mert a kommunikációs terv máshogy alakult.
A gyermekvédelem ügyében semmi sem akadályozta volna meg a kormánypártokat, hogy széles társadalmi konszenzust teremtsenek, mégis az egész gyermekvédelem semmi más nem volt a kormány számára, mint egy olcsó politikai termék. A világ egy szörnyű, veszélyes hely, és aki ezt kihasználja és a legvédtelenebbekkel szemben követ el bűncselekményeket a legsúlyosabb büntetést érdemli. Ez egy fontosabb dolog, mint hogy mivel lehet pártpolitikai hasznot húzni.

Legyünk őszinték egymással, Novák Katalin vagy Varga Judit nem azért kerültek pozícióba, mert alkalmasak annak a betöltésére, hanem azért, mert nem jelentettek veszélyt Orbán Viktor hatalmára, és sok követőjük van a közösségi médiában. Orbán Viktor pedig azért nem szólalt meg már a botrány másnapján, mert nem elvi, hanem pragmatikus döntést akart hozni. Mert azt belátni, hogy itt többen súlyosan hibáztak nem egy hétig, hanem kettő percig tartott volna.

Ez a mostani botrány nem a betegség, hanem a tünet. Rendkívül súlyos, embereknek elviselhetetlen fájdalmat okozó tünet. De a betegség az, hogy olyanok vezetik ezt az országok, akik már semmit sem gondolnak komolyan, akik a hatalmat nem töltik ki semmivel, és minden, amit mondanak, csak szlogen.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.