A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt – derül ki a törvényszék közleményéből. A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának, Fenyő Jánosnak a megölésében a vádlottak milyen szerepet játszottak.
A vádirat szerint az ölési cselekmény elvégzésére az I. rendű vádlott, azaz Gyárfás Tamás bízta meg a másodrendűt, Portik Tamást azzal, hogy a cselekmény végrehajtásáról gondoskodjon. A cselekményt végül a II. rendű terhelt által erre felkért harmadik személy hajtotta végre, akinek a bűnösségét e cselekmény miatt korábban a bíróság jogerősen megállapította. Jelen ügy két vádlottját az ügyészség felbújtóként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolta.
A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az ügyészi vádtól eltérően azt állapította meg, hogy az I. rendű terhelt – a sértett és a közötte fennálló, kibékíthetetlen rivalizálás és ellentét miatt – kérte meg a II. rendűt „a probléma megoldására”. A II. rendű vádlottban már korábban kialakult annak szándéka, hogy a sértett megölésével oldja meg a problémát, és ebben az ötletében az I. rendű csupán megerősítette őt azzal, hogy a megoldás ellen semmilyen ellenvetése nem volt.
A fentiekre tekintettel a bíróság az Gyárfást bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, míg Portikot felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.
Mindezek alapján az I. rendű vádlottat 7 év, míg a II. rendűt életfogytig tartó szabadságvesztésre és mindkettejüket 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést a vádlottaknak fegyházban kell letölteniük. Az I. rendű terhelt a büntetés 4/5-öd részének, míg a II. rendű 20 év letöltését követően bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.
A bíróság részletes szóbeli indokolásában mélyrehatóan elemezte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, alaposan megindokolva, hogy a tényállást és a döntését mely bizonyítékokra alapította és a vádlottak védekezését miért nem tudta elfogadni. E körben igen részletesen mutatott rá arra, hogy mely bizonyítékok cáfolták tételesen és kategorikusan a vádlotti védekezéseket és azok miért nem voltak emiatt elfogadhatóak. Hangsúlyozta, hogy a vádlottak védői által vitatott szakértői véleményeket is elfogadta, tekintettel arra, hogy az egyéb bizonyítékok e szakvéleményeket messzemenőkig alátámasztották.
A büntetéskiszabás körében a bíróság mindkét vádlott javára enyhítő körülményként értékelte a jelentős időmúlást, továbbá az I. rendű esetében a férfi idős korát, azt, hogy nemzetközileg elismert köztevékenységet végzett, valamint büntetlen előéletét. Súlyosító körülmény volt mindkettejük esetében a leszámolás jellegű elkövetési mód, valamint az I. rendű vádlott kitartó szándéka, a II. rendű esetében pedig a cselekmény többszörös minősülése is.
Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész az I. rendű vádlott terhére súlyosítás – a szabadságvesztés büntetés tartamának felemelése, valamint e vádlott felbujtói minőségének megállapítása –, míg a II. rendű tekintetében a feltételes szabadságra bocsáthatóság időtartamának maximális keretben történő megállapítása érdekében jelentett be fellebbezést.
Az I. rendű vádlott felmentése érdekében, védője felmentés, továbbá a tényállás téves megállapítása, anyagi és eljárási jogszabálysértés megállapítása miatt jelentett be fellebbezést. A II. rendű terhelt az ítélet egésze ellen, elsődlegesen felmentés, másodsorban enyhítés érdekében, míg védője a tényállás téves megállapítása, anyagi és eljárási szabálysértés okán elsődlegesen felmentést, másodsorban enyhítést célzó fellebbezést jelentett be. A vádhatóság képviselője indítványozta a kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel – annak végrehajtásának biztosítása érdekében – az I. rendű vádlott letartóztatásának elrendelését szökés és elrejtőzés veszélye okán. Az I. rendű és védője az ügyészi indítvány elutasítását, avagy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérte.
A bíróság az ügyészi indítványt elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az évekig tartó eljárás során az I. rendű vádlott valamennyi eljárási cselekményen részt vett, esetében sem a szökés, sem pedig az elrejtőzés veszélyére utaló körülmények nem lelhetők fel, így a letartóztatás okai nem állnak fent. A végzéssel szemben az ügyészség a letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be. Az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
