Hét évet kapott a Fenyő-gyilkosság miatt Gyárfás Tamás, Portikot életfogytiglanra ítélték

Pintér Bence 2024-02-08 18:02:15
Bűnsegédként kapott ennyit. Az ítélet nem jogerős.

A Fővárosi Törvényszék évekig tartó bizonyítást követően hozott ítéletet abban az ügyben, amelynek egyik vádlottja az alvilág egykori feje volt – derül ki a törvényszék közleményéből.  A bíróságnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az ügyészség által emelt vád szerinti cselekményben, azaz az egykori VICO-birodalom tulajdonosának, Fenyő Jánosnak a megölésében a vádlottak milyen szerepet játszottak.

A vádirat szerint az ölési cselekmény elvégzésére az I. rendű vádlott, azaz Gyárfás Tamás bízta meg a másodrendűt, Portik Tamást azzal, hogy a cselekmény végrehajtásáról gondoskodjon. A cselekményt végül a II. rendű terhelt által erre felkért harmadik személy hajtotta végre, akinek a bűnösségét e cselekmény miatt korábban a bíróság jogerősen megállapította. Jelen ügy két vádlottját az ügyészség felbújtóként, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével vádolta.

A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az ügyészi vádtól eltérően azt állapította meg, hogy az I. rendű terhelt – a sértett és a közötte fennálló, kibékíthetetlen rivalizálás és ellentét miatt – kérte meg a II. rendűt „a probléma megoldására”. A II. rendű vádlottban már korábban kialakult annak szándéka, hogy a sértett megölésével oldja meg a problémát, és ebben az ötletében az I. rendű csupán megerősítette őt azzal, hogy a megoldás ellen semmilyen ellenvetése nem volt.

A fentiekre tekintettel a bíróság az Gyárfást bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében, míg Portikot felbujtóként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Mindezek alapján az I. rendű vádlottat 7 év, míg a II. rendűt életfogytig tartó szabadságvesztésre és mindkettejüket 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést a vádlottaknak fegyházban kell letölteniük. Az I. rendű terhelt a büntetés 4/5-öd részének, míg a II. rendű 20 év letöltését követően bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

A bíróság részletes szóbeli indokolásában mélyrehatóan elemezte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, alaposan megindokolva, hogy a tényállást és a döntését mely bizonyítékokra alapította és a vádlottak védekezését miért nem tudta elfogadni. E körben igen részletesen mutatott rá arra, hogy mely bizonyítékok cáfolták tételesen és kategorikusan a vádlotti védekezéseket és azok miért nem voltak emiatt elfogadhatóak. Hangsúlyozta, hogy a vádlottak védői által vitatott szakértői véleményeket is elfogadta, tekintettel arra, hogy az egyéb bizonyítékok e szakvéleményeket messzemenőkig alátámasztották.

A büntetéskiszabás körében a bíróság mindkét vádlott javára enyhítő körülményként értékelte a jelentős időmúlást, továbbá az I. rendű esetében a férfi idős korát, azt, hogy nemzetközileg elismert köztevékenységet végzett, valamint büntetlen előéletét. Súlyosító körülmény volt mindkettejük esetében a leszámolás jellegű elkövetési mód, valamint az I. rendű vádlott kitartó szándéka, a II. rendű esetében pedig a cselekmény többszörös minősülése is.

Az ítélet nem jogerős, ellene az ügyész az I. rendű vádlott terhére súlyosítás – a szabadságvesztés büntetés tartamának felemelése, valamint e vádlott felbujtói minőségének megállapítása –, míg a II. rendű tekintetében a feltételes szabadságra bocsáthatóság időtartamának maximális keretben történő megállapítása érdekében jelentett be fellebbezést.

Az I. rendű vádlott felmentése érdekében, védője felmentés, továbbá a tényállás téves megállapítása, anyagi és eljárási jogszabálysértés megállapítása miatt jelentett be fellebbezést. A II. rendű terhelt az ítélet egésze ellen, elsődlegesen felmentés, másodsorban enyhítés érdekében, míg védője a tényállás téves megállapítása, anyagi és eljárási szabálysértés okán elsődlegesen felmentést, másodsorban enyhítést célzó fellebbezést jelentett be. A vádhatóság képviselője indítványozta a kiszabott szabadságvesztés tartamára figyelemmel – annak végrehajtásának biztosítása érdekében – az I. rendű vádlott letartóztatásának elrendelését szökés és elrejtőzés veszélye okán. Az I. rendű és védője az ügyészi indítvány elutasítását, avagy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérte.

A bíróság az ügyészi indítványt elutasította. Indokolásában kifejtette, hogy az évekig tartó eljárás során az I. rendű vádlott valamennyi eljárási cselekményen részt vett, esetében sem a szökés, sem pedig az elrejtőzés veszélyére utaló körülmények nem lelhetők fel, így a letartóztatás okai nem állnak fent. A végzéssel szemben az ügyészség a letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be. Az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.