Az LMP támogatja a Lánchíd-korrupció kivizsgálását

ugytudjuk.hu 2024-02-04 17:23:00
A zöld párt erről a Magyar Nemzetnek adott tájékoztatást.

A Lánchíd felújítása kapcsán, így az LMP-vel együtt már három ellenzéki párt is szeretne tisztán látni a Lánchíd korrupciógyanús felújítása kapcsán. Mégis úgy tűnik, hogy a korrupció gyanúját felvető Lánchíd ügy miatt kettészakadni látszik a magyar ellenzék.
A Karácsony Gergelyt támogató pártok, azaz a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ugyanis hallgatnak. A helyzet a főpolgármesternek nem jön túl jól, ahogy az sem, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egy közérdekű bejelentés alapján elrendelte a vizsgálatot. – írja cikkében a Magyar Nemzet.

A lap még a hét elején küldött ki kérdéseket a pártoknak a hídpénzbotrány legújabb napvilágra került fejleményével kapcsolatban. A legújabb fejlemény az ügyben tudniillik az, hogy a Lánchíd felújításának vizsgálatának az ügyében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elindította az eljárást.

A Magyar Nemzet arra volt kíváncsiak, hogy: A baloldali politikai szereplők szerint szükség lehet-e a vizsgálatra?

LMP válasza egyértelmű volt: Vizsgálat szükséges

A Magyar Nemzet megkeresésére eddig a megszólított pártok közül egyedül az LMP küldött választ. Válaszában az ellenzéki párt kiemelte, hogy a korrupció minden formáját elítélik, „ezért számunkra egyértelmű, hogy amennyiben annak gyanúja bármely szereplő oldaláról felmerül, akkor a jogi eljárásoknak helye van”.

Az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd, vagyis a Karácsony Gergelyt támogató pártok ellenben hetek óta mélyen hallgatnak az ügyről, de a főpolgármesternek ez egyre kevésbé jelenthet menekülőutat. – emelte ki a Magyar Nemzet.

Plusz ötmilliárdról van szó a hídpénzbotrányként elhíresült ügyben.

A budapesti patinás történelmi múlttal rendelkező Lánchíd felújítása azért is érdekes, mert az átkelő renoválására még Tarlós István főpolgármestersége idején is kiírtak egy pályázatot, amit Karácsonyék utóbb visszavontak, viszont később aztán új eljárást kezdtek. Mindkétszer az A-Híd cég nyerte el a kivitelezési munkálatokat, viszont a cég a második alkalommal már ötmilliárddal drágábban vállalta el a Lánchíd felújítási munkálatait.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.