Jogszerűtlenül használja a város nevét a Hende Csaba-féle Szombathelyi Polgári Esték

Farkas Bazsi 2024-02-01 11:28:18
Soha nem is kértek engedélyt arra, hogy Szombathely nevét használhassák.

Évek óta fut viszonylagos rendszerességgel a Szombathelyi Polgári Esték. A Hende Csaba, fideszes országgyűlési képviselő nevéhez köthető rendezvényen volt már többek között vendég Gulyás Gergely, Jankovics Marcell, Fábry Sándor, Wittner Mária, Kövér László, Rudolf Péter, Pődör Zoltán vagy éppen Homlok Zsolt. Szóval egyfajta a jobboldali értelmiség, művészvilág, és politikus gyűjtőhelye ez, ahol a közönség egy talk show szerű beszélgetésen múlathatja az időt, közben pedig számos ideológiai megerősítést is kapnak. 

Fotó: Hende Csaba Facebook-oldala

A legutóbbi szombathelyi közgyűlésen a Fidesz-KDNP frakció tagjai az ügyben szólaltak fel, hogy szerintük a választók megtévesztése az, hogy László Győző (Éljen Szombathely!) alpolgármester szóróanyagán látható a város címere. Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester végül azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy az Éljen Szombathely! Egyesület - a szabályoknak megfelelően - kért és kapott is címerhasználati engedélyt, egyébként pedig egy alpolgármester tisztségénél fogva is használhatja a város címerét.

Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő végül azzal zárt, hogy a szeretné megkapni azt az iktatószámmal ellátott levelet, ami a címe engedélyezés ügyében keletkezett.

Az Ugytudjuk.hu a közgyűlés másnapján a szokásos sajtótájékoztatók alkalmával azt kérdezte Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) frakcióvezető-helyettestől, hogy ha már a városcímert felhozták, akkor mi a véleménye arról, hogy 2002-ben politikai célokra használták fel nemzeti jelképünket, a kokárdát.

Én azt jó ötletnek tartottam - kezdte akkor így Lendvai. A kokárdát annak idején bárki felvehette, én például legalább egy évig hordtam. Véleményem szerint nem egy párt, hanem egy eszme volt mögötte. Én ebből kifolyólag vállalom azt, hogy Fidesz tag vagyok, nem úgy, mint a városvezető koalíció, akik nem vállalják fel a párttagásuat. Mindegyik egy pártban ül:  MSZP-ben, Momentumban, LMP-ben, DK-ban. Nem merik felvállalni a párttagságukat, elbújnak az Éljen Szombathely! mögé. Én büszke vagyok rá, hogy fideszes vagyok - fejtette ki.

Arra is rákérdeztünk, hogy mi a véleménye arról, hogy Hende Csaba, a 2021-ben indított Szombathely 300 programjához nem kérte a Szombathely név használatát.

Lendvai a konkrét válasz alól kibújt azzal, hogy nem hiszi el nekünk, amit állítunk, így pedig nem tud erről véleményt mondani.

A Szombathelyi Polgári Estékkel kapcsolatban is feltettük a kérdést a jegyzőnek, hogy a lassan 10 éve futó rendezvénysorozathoz kértek-e névhasználati engedélyt. 

Azért, hogy Lendvai Ferenc ismét ne tudjon kételkedni állításunkban, mutatjuk a jegyzőtől érkezett választ egy az egyben, a szombathelyi címerrel a bal felső sarokban. Íme:

A szombathelyi önkormányzat rendelete szerint a városnevet eredeti, ragozott vagy toldalékos formában bármely természetes vagy jogi személy illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet elnevezésében (cégnév, fantázianév), illetve valamely általa szervezett rendezvény megnevezésében, valamint bármely általa előállított vagy forgalmazott termék megnevezésében csak előzetes engedély alapján használhatja. 

A jegyzői levél szerint pedig a Szombathelyi Polgári Esték esetében még csak az engedélykérés sem futott be.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A kötcsei Fidesz-mágnes Kecskés Cordulát is újra a fényre hívta – úgy tűnik a legendás piknikre nem lehet nemet mondani

A választási vereség után szinte teljesen eltűnt a Facebookról a győri Fidelitas korábban rendkívül aktív elnöke. 

Az FBI jelzése alapján fogtak el a Készenléti Rendőrök egy 16 éves győri fiút, terrorcselekménnyel fenyegetés miatt

A hatóság szerint a fiatalkorú egy mesterséges intelligencián alapuló csevegőrobottal folytatott beszélgetésekben csoportok és emberek elleni erőszakos cselekményeket helyezett kilátásba. 

Nem csak Hende, de Hendéné is Kötcsén pikinizetett

V. Németh Zsolt is felbukkant egy fotón.

Októberben ismét a fiatalokért szól a Kantharosz Gála Győrben

A koncert és a jótékonysági borárverés teljes bevételét rászoruló családok, beteg gyermekek és tehetséges fiatalok támogatására fordítják.

A DPK szerint a TISZA–kormány hibája, hogy Győrben bezár, és utcára tesz majd’ 500 dolgozót az a WKW, amely saját bevallása szerint is évek óta a csőd szélén áll

A komment szekció szerint Magyar Péter elveszejti Győrt, az országot és mindent ami jó volt. Hergelés, gyűlölet, és a meghajlított valóság. 

Ivóvíz-kimaradás lesz a Nagysándor József utcában Győrben

A rekonstrukciós munkák miatt szeptember 18. és 25. között hétköznapokon időszakosan szünetelhet a vízszolgáltatás az utca egy szakaszán.

Hosszú jogi küzdelem végére került pont: jogerősen visszakapta bejegyzett egyházi státuszát Iványi Gábor egyháza

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ismét jogosult az SZJA 1 százalékos felajánlásai után járó kiegészítő állami támogatásra. 

Nemzetközi partnerekkel dolgozik Győr a zöldebb és energiahatékonyabb városi működésért

Szófiai és törökországi szakemberek érkeztek Győrbe – a kétnapos programon a geotermikus energiától a kerékpáros közlekedésig több témával is foglalkoznak.

Picasso, agyagkatonák és Győr rejtett csodái – mozgalmas hetet kínál a Rómer Múzeum

Tárlatvezetések, várostörténeti séták, kötetbemutató és új kiállítás is szerepel a programban.

Tarr-vágás: távozik Schmidt Mária, és ideiglenesen bezár a Terror Háza Múzeum

A 2002-es megnyitás óta Schmidt vezette az intézményt, amelynek kiállítását most tartalmilag átvilágítják.

Szándékosan nekiment egy másik autónak az M1-esen Győr térségében

A külföldi sofőr a vád szerint előbb letolta volna az előtte haladót, majd jobbról megelőzte, végül ráhúzta a kormányt.

Szalkai Károly hat évtizede és egy festői életút a Magyar Ispitában

A 60 éves győri festőművész jubileumi tárlata pályájának különböző korszakait idézi meg. A kiállítás október 11-ig látogatható a Magyar Ispitában.

Szükség van erősebb PC-re az AI miatt?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia szinte észrevétlenül vált a mindennapok részévé.

Hogyan segíthetik a vitaminok bőröd fiatalos megjelenését?

A bőrápolás napjainkban már messze túlmutat a régi egyszerű kencéken.

“Mindenki a maga sikere kovácsa, ez bárki legyen, azt gondolom, tehát mindenki, mindenki tehát kell hozzá, hogy valamire vigye, vagy valamire ne vigye” – avagy Mészáros Lőrinc szállodalánca bezárja kőszegi hoteljét

Szeptember végén befejezi a Hotel Benedict üzemeltetését a Hunguest Hotels, miközben a szállodalánc átveszi a felcsúti Hotel Pancho működtetését.

Kálmán János lett a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal új vezetője

Magyar Péter három új főispánt nevezett ki, akiket október 1-től újra kormánymegbízottnak hívnak. 

Innovatív lépcsők: A dermesztett beton technológia előnyei

A korszerű építészet egyik legérdekesebb újdonsága a dermesztett beton technológia.