Amennyire csak lehet, még biztonságosabbá teszik a szombathelyi Szelestey László és Nádasdy Ferenc utcák kereszteződését

Farkas Bazsi 2024-01-24 12:09:25
Még fát is kivágnak annak érdekében, hogy kevesebb legyen a baleset.

A szombathelyi belváros egyik legnagyobb baleseti gócpontja a Szelestey László és Nádasdy Ferenc utcák kereszteződése. A keddi Városstratégiai és Sport Bizottság tárgyalta azt az előterjesztés, amelyben a városháza szakemberei javaslatot tettek olyan intézkedésekre, amelyek még biztonságosabbá tehetik ezt a kereszteződést.

Az elfogadott terv az alábbi pontokat tartalmazza:

•    A Nádasdy Ferenc utcában mindkét irányból a menetirány szerinti jobb oldalon az utolsó fákat el lehet távolítani. Ugyanezen helyeken az utolsó parkoló helyeket meg kell szüntetni a rálátási háromszög szabadon tartása érdekében. A megszűnő parkoló helyeket újra kell füvesíteni, és „pollerekkel” fizikailag is meg kell akadályozni a parkolás lehetőségét.
•    A Nádasdy Ferenc utcában fenti irányok esetében az „Elsőbbségadás kötelező”, a „STOP” feliratot és az előjelzett tábla távolságát feltüntető kiegészítő jelzőtáblákat (KRESZ 16. ábra) kell kihelyezni.
•    A már meglévő kijelölt gyalogos-átkelő helyeket jelző táblákat új, sárgakeretes táblákra kell cserélni, és a Nádasdy Ferenc utca mindkét irányában a „Kijelölt gyalogos-átkelőhely” (KRESZ 103. ábra) és az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” (KRESZ 11. ábra) jelzőtáblákat a bal oldalon is meg kell ismételni.
•    A Szelestey László utcában a vasútállomás felől érkező járművek számára a csomópontban a kerékpárosok keresztirányú közlekedését a KRESZ 95/c. ábra szerinti jelzőtábla kihelyezésével kell előjelezni.
•    A Nádasdy Ferenc utca északi ágán a Szelestey László utca 59. szám melletti parkolóhelyet meg kell szüntetni, a gyalogos-átkelőhely utáni „Várakozó hely” (KRESZ 111. ábra) jelzőtáblát 15 m-rel át kell helyezni. 
•    A Nádasdy F. utca déli ágán a bal oldalon a Nádasdy F. u. 27. szám melletti illegálisan használt „várakozóhely” újra füvesítését és „pollerekkel” történő lezárását el kell végezni.
•    A csomópontban a Nádasdy F. utcában a Széll K. utca felől érkezők számára forgalomtechnikai tükröt kell kihelyezni.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

A megállapodás szerint városi delegáltnak is kell lennie az SZKKA felügyelőbizottságában, de úgy delegált a cég új tagot, hogy a szombathelyi önkormányzat erről még csak nem is tárgyalt

Az állami 15 millió forintos mentőöv is kevésnek bizonyult, továbbra is végrehajtás van a helyi profi kézilabdát üzemeltető Kft-én. 

Természet ihlette árnyalatok uralják a burkolatok piacát

A külső tér kialakításakor a választott színek központi szerepet töltenek be.

Vámos Zoltán főispán szerint politikai támadás a kormányhivatali kamu foglalkoztatások ügye

Eljárásról sem nekem, sem a Hivatalnak nincs tudomása - írja a hivatal vezetője.

Kósa Lajos sem ül be a Parlamentbe

A Fidesz tisztújító kongresszusán sem indul egyetlen tisztségért sem.

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.