Harminckét sértettnek 24 millió forint kárt okozott a férfi Győrben

Pintér Bence 2024-01-22 10:50:00
Kijött a börtönből, átvert mindenkit.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfivel szemben, aki szabadságvesztéséből szabadulva burkolási tevékenységbe kezdett. Tevékenysége során összesen 24 028 883 forint kárt okozott 32 sértettnek, majd külföldre távozott, ahol elfogták és átadták Magyarországnak. Azóta újra jogerős szabadságvesztés büntetést tölt – más ügyben.

A vádirati tényállás szerint a férfi utoljára 2016. év végén szabadult szabadságvesztéséből, melyet követően burkolási tevékenységbe kezdett, hirdette is magát Magyarország észak-nyugati részében – gépkocsin elhelyezett hirdetéssel és online módon is. A meghatározott nevet használó hirdetései mögött azonban gazdasági társaság nem létezett, ennek ellenére ezen fantázianév használatával írt alá kivitelezési megállapodásokat és erre a névre kérte számlák kiállítását is.

A terhelt 2017-től egyre növekvő adótartozást halmozott fel, ugyanakkor 2018-2019 években legalább 32 sértettel újabb burkolási munkában állapodott meg, ezek elvégzése érdekében összesen legalább 24 028 883 forint át is vett. Az elvállalt munkákat azonban döntő többségében meg sem kezdte, anyagot sem szállított a helyszínre, a munkák elvégzését halogatta, 2019 nyarán pedig az Egyesült Királyságba utazott és onnan nem is tért vissza.

A férfit 2021 őszén fogták el az Egyesült Királyságban és kiadási őrizetet követően átadták Magyarországnak. Jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

Az ügyészség a különös visszaesőnek minősülő férfit 32 rendbeli bűncselekménnyel, csalásokkal és sikkasztásokkal vádolja. Vele szemben akár 18 év szabadságvesztés is kiszabható.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.