Budapest megérdemel egy főállású főpolgármestert

Farkas Bazsi 2024-01-22 15:25:16
Ungár Péter véleménycikke.

Fiatalkorom egy, a kelleténél nagyobb részét azzal töltöttem, hogy vagy kitalált várostérképeket rajzoltam, vagy indigópapírra másoltam a világatlaszt a szobámban. (Igen, kifejezetten menő kiskamasznak számítottam.) Ennek ellenére soha nem fogott meg a várostervezés, a várospolitika, immunis lettem az urbanisztikára. Földrajztudományi tanulmányaim alatt is legfeljebb a vizsgákig tanultam meg ezeket a tárgyakat. Amennyire mélyen érdekel és érdekelt a geopolitika, a külpolitika, a lakóhelyeink közös ügyei nem emelték a nyugalmi pulzusomat.

Amióta érdemben elkezdtem Vitézy Dáviddal beszélgetni, újra előjött bennem az a gondolat, hogy valójában a politika egyik legalapvetőbb, legemberközelibb és legkomplexebb kérdése az, hogy mi történik azokban a városokban, amelyekben élünk. Milyen tereket mire használunk, hogyan kötjük össze egy város funkciót, a közlekedést a kultúrával, a felsőoktatást az állatvédelemmel. Ez külön szakma, ez talán az ökopolitika legfontosabb terepe. Ha elfogadjuk azt a definíciót, hogy a politika közös ügyeink intézése, akkor a várospolitika legintimebb közös ügyeinknek közös intézése. Így a várospolitikus, a városvezető, a politika elsődleges otthonteremtője.

Emellett a jelenlegi politikai rendszerben a főpolgármester a legnagyobb közvetlen felhatalmazással választott politikus, az ország fővárosának otthonteremtője. Ez a pozíció nagyon nagy megtiszteltetés minden politikusnak. És bár szokásos az európai politikában, hogy átjárás van az önkormányzati és a parlamenti politizálás között, ritka az, hogy egy hivatalban lévő főpolgármester minden országos választáson elindul, amelyet főpolgármesterré választása óta megrendeztek. Még szerencse, hogy nem tartottunk közvetlen államfőválasztást, nehéz lett volna kibírnunk Karácsony Gergely passiójának azt a stációját is. 

Természetesen oka volt Karácsony Gergely 2019-es győzelmének. A kormánypártok Budapest ellenes politikája egy szűk évtizeden át érzékelhető volt, Tarlós István nyilatkozatait elég elolvasni. 

Mivel a főváros ellen küzdött és küzd a kormánytöbbség, ezért a fővárosiak elvesztették a bizalmukat a kormánytöbbséggel szemben.

Az olyan polgármesterek sikeressége, és megkérdőjelezhetetlen újrázása, mint Őrsi Gergely, Soproni Tamás vagy Baranyi Krisztina, azt mutatja, hogy ha a fővárosiak ellen küzdő kormánytöbbség helyett olyanokat választanak, akik minden kerületi polgár érdekében akarják kormányozni a városrészüket. Akkor lehetséges a politikai siker.

Karácsony Gergely is így kezdte 2019-ben. Díszpolgári címet adott Tarlós Istvánnak. Aztán a szellemi polgárháború elleni küzdelem helyett Orbán legyőzését hirdette előválasztási kampányában és a tragikus politikai villamosbalesetéig a szellemi polgárháború egyik sánca mögül ropogtatta a panelgépfegyverét.

Ha már Karácsony Gergely visszalépésénél és annak következményeinél tartunk: mindenkinek az volt az elvárása a negyedik kétharmad után, hogy legyen valami újdonság az ellenzéki politikában, mert ez így nem megy. Mi az LMP-ben erre tettünk ígéretet. Az, hogy köztársaságpártinak hívjuk magunkat, a többségi után az arányos választási rendszerről is megállapítjuk, hogy csak az összefogás esetén nincsenek elveszett szavazók, és azt mondjuk, hogy bárki indul, Orbán Viktor az ellenfél, az nem új ajánlat, az a legrosszabb, sokszor bukott politika felmelegítése. 

Most a felmelegítés paródiájaként azt látjuk, hogy Karácsony Gergely a Párbeszéd Európa Parlamenti listájának ötödik helyére is felkerült. Bár több ígéretet is tett – olyat, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt 2022-ben, olyat, hogy eltávolodik a pártpolitikától –, ismét és újra

Úgy döntött, hogy a város üzemeltetése és a pártpolitika közül az utóbbit választja.

Ez az én döntésemhez nagyon hasonló, annyi a különbség, hogy én nem vagyok Budapest főpolgármestere.

A járatritkítások, az azzal kapcsolatos össze-vissza kommunikáció, a „Rákos-Dubaj” támogatása és a Lázár-féle Budapest bérlet elleni hadjárattal szembeni fegyverletétel mind azt mutatja, hogy Karácsony Gergely konfliktust posztokban vállal, a város ügyei untatják.

A Karácsony Gergely-féle városvezetés évek óta ígéri, hogy villamos épül a Bajcsy-Zsilinszky útra. Ebben igazuk van. Ugyanakkor 2019 óta a BKK a tervpályázatot sem tudta kiírni. Pedig megvan egy pályázatkiírásra a pénz. 

Azért, mert Karácsony Gergelyt ez nem érdekli. Ő ismét ugródeszkának használja Budapestet, vagy Brüsszelbe, vagy 2026-ban a miniszterelnök-jelöltségbe.

A szerző az LMP társelnöke, a párt frakcióvezetője. Ungár Péter társtulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést