Akárhogy is hívják, a debreceni akku-összeszerelő üzem akkor is akku-összeszerelő üzem

Pintér Bence 2024-01-11 17:14:04
Ha ezentúl nem mondják azt az akkumulátorgyárakra, hogy akkumulátorgyárak, akkor az az LMP szerint egyszerű hazudozás.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja az újabb debreceni akkumulátor-összeszerelő üzemmel kapcsolatban azonnali tájékoztatást követel az illetékesektől, hogy mennyi állami támogatást kap a projekt és kik fognak a gyárban dolgozni.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal honlapjáról derült ki, hogy a debreceni CATL-akkumulátorgyár közelében akkumulátor-összeszerelő üzemet építenek, ám azt kínosan kerülik, hogy a projekt elnevezésében szerepeljen az akkumulátor szó.

Korábban Jason Channel, a CATL európai működésért felelős vezetője elmondta, hogy meglepetten fogadták a nagyfokú tiltakozást, ami miatt átdolgozták kommunikációs stratégiájukat, és igyekeznek ledönteni az akkugyárakkal kapcsolatban kialakult negatív sztereotípiákat.

Ha ez azt jelenti, hogy ezentúl nem mondják azt az akkumulátorgyárakra, hogy akkumulátorgyárak, akkor az LMP szerint ez nem kommunikációs stratégiaváltás, hanem egyszerű hazudozás.

Ugyanis hívhatják bárhogyan az üzemegységet, az akkor is akkumulátorokat szerel össze és veszélyes anyagokat kezel. Az LMP álláspontja szerint amennyiben a CATL érzékeli, hogy a helyiek nem kérnek az akkugyárukból, akkor ne nevezzék azt át, hanem ne vigyék az akkugyárukat Debrecenbe.

Nyitóképünk illusztráció.

Szólj hozzá!

Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.