Évek óta elakadt a szolnoki strand felújítása

Pintér Bence 2024-01-09 16:28:00
Az LMP-s polgármesterjelölt aláírásgyűjtést kezdeményezett.

Szolnokon jelentkezett élő adással Tóth Áron az LMP polgármesterjelöltje és Angyal Károly Tibor az LMP országos elnökségének titkára – írja a bahir.hu.

Az élő adás témája a Liget Termálstrand és Élményfürdő, mely Szolnokon, Tiszaliget városrészében található. A strand felújítása évek óta tart.

Angyal Károly azzal kezdte, hogy „Tulajdonképpen hol a lóvé? Azt lehetett hallani, hogy 2019 óta tart ez a projekt… folyik a maszatolás egyébkét a helyszínen a mai napig. Állítólag 90 százalékos készültségben van a strand. Azt lehet látni helyszínen, hogy ez nem biztos, hogy megfelel a valóságnak és súlyos milliárdok kerültek eddig ebbe a projektbe” – mondta.

A párt elnökségi tagja szerint a Szolnokon élők megérdemelnék, hogy végre tudják használni a saját strandjukat.

Tóth Áron polgármesterjelölt azt mondta, hogy „gyakorlatilag szétbarmolták az egész strandot, hogy majd újra fogják építeni. Azóta is várjuk…” Eredetileg két évre tervezték a felújítást, de a mai napig nem készült el. Tóth Áron elmondta, hogy többször keresték az illetékeseket, de egyértelmű és megnyugtató válaszokat nem kaptak. Ezért az LMP helyi szervezet aláírásgyűjtést kezdett, hogy nyomást gyakoroljanak a város fideszes vezetésére.

Korábban írt  arról a lap, hogy veszélyes és elhibázott a kormány terve, amely hazánkat akkumulátorgyártó nagyhatalommá tenné. Szolnok nem állhat be a sorba! Az LMP attól tart, hogy hamarosan Szolnokon is akkumulátorgyár létesül. Tóth Áron, az LMP Jász-Nagykun Szolnok megyei elnöke szerint legalábbis erre utal, hogy Szalai Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere az ottani ipari park bővítésére készül. 

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.