Ungár Péter: Ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk

Farkas Bazsi 2024-01-08 14:42:14
Az LMP parlamenti képviselője Facebookon üzent vissza a Párbeszéd frakcióvezetőjének, aki amiatt kelt ki magából, hogy a zöld párt egyelőre nem támogatja Karácsony Gergely.

Az LMP-t bíráló posztot jelentett meg Szabó Tímea, a Párbeszéd frakció-vezetője. Szabó azért illette kritikával a zöld pártot, mert szerinte az, hogy az LMP egyelőre nem biztosította támogatásáról Karácsony Gergely, annak a jele, hogy az LMP és a Fidesz összejátszik. Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője erre az alábbi Facebook-poszttal reagált. 

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője – jó szokásához híven – hisztérikus stílusban támadta meg az LMP-t, amiért nem tekinti a világ legegyértelműbb dolgának Karácsony Gergely támogatását. Szabó Tímea szerint ennek a világon nem lehet más oka, minthogy a Fidesz ügynökei vagyunk. Úgy tűnik a Párbeszédnél egy kétállású kapcsoló az LMP-hez fűződő viszony: vagy össze kell olvadnunk, mint azt néhány hónapja még elvárták vagy kiátkoznak minket.

Mi továbbra is igyekszünk ugyanakkor függetleníteni magunkat a Párbeszéd és Szabó Tímea elvárásaitól, amikor a döntéseinket meghozzuk. Vagyis ez így nem pontosan igaz. Nekünk fontos visszajelzés, ha Szabó Tímea hisztérikus rohamot kap, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk. Nekünk ugyanis meggyőződésünk, hogy vannak olyan magyar állampolgárok, akik agyvérzést kapnak a Fidesz folyamatos gyűlöletkeltésétől, de ugyanúgy agyvérzést kapnak az ellenzéki hisztériától. Akiknek elegük van kölcsönös gyűlöletkeltésből és úgy ellenzéki szavazók, hogy nem tartják a jó ízléssel és a alapvető civilizációs normákkal összeegyeztethetőnek, ha egy ellenzéki politikus legfontosabb feladatának Böjte atya támadását vagy a határon túli magyaroknak vett maszkok bírálatát tartja.

Nem tudjuk még ki lesz az LMP jelöltje a fővárosban. De azt problémának tartjuk, hogy a fent körülírt állampolgároknak nincs képviselete a magyar politikában. Azt problémának tartjuk, hogy a Fideszen kívüli világ politikáját túszul ejtette a Szabó Tímea képviselte politikai stílus. Ha nem marad a higgadt ellenzéki szavazóknak képviselete, akkor a Fidesz alternatívája csak az ajtónak rohanás, a sipítozás, a nyugati eliteknek való teljes megfelelés és a gondolattalanság marad.

Nem tudjuk ki lesz az LMP jelöltje a fővárosban, de ha önmagában a lehetőségek számbavételével azt elértük, hogy egyszerre jött zavarba és beszél össze-vissza a Fidesz, és kap hisztériás rohamot Szabó Tímea, akkor azt visszaigazolásnak tekintjük, hogy jó helyen kapizsgálunk.

Ungár Péter társtulajdonosa az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságnak. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.