Ungár Péter üzenete Donáth Annának: a főpolgármesterről nem a Facebookon döntenek

Csarnó Ákos 2024-01-03 12:34:28
Majd a választók.

A Momentum szerint Vitézy Dávidnak nem kellene elindulnia a főpolgármester-választáson, Ungár Péter szerint pedig Budapest vezetéséről nem Facebook-posztban kel dönteni, mint ahogyan Donáth Anna dönt a Momentum elnökségéről – említette meg a 24.hu.

Tompos Márton kijelentette, hogy szerinte Vitézy „remek szakember, de mivel van egy egységes, jól teljesítő főpolgármesterünk, számára lesz hely a főpolgármesteri hivatalban, találnak neki olyan munkát, ami a közlekedéshez vagy az általa kedvelt területhez kapcsolódik.” Az LMP társelnöke az atv.hu-nak reagált a kijelentésre.

A magyar politikai kultúra demokratikus megújítására szerződött politikust tájékoztatnánk, hogy a főpolgármesteri pozíció nincs meg, arról a budapestiek fognak dönteni egy választáson. Hogy a főváros vezetésében ki milyen fontos pozíciót tölt be azt a fővárosi közgyűlés dönti el, akiket szintén a budapestiek választanak – hangsúlyozta Ungár Péter, aki úgy folytatta, hogy látják amint „Donáth Anna egy Facebook posztban tud dönteni arról, ki legyen a Momentum elnöke és összes elnökségi tagja, de a fővárosban ez nem így van, a főpolgármester személyéről még a választók döntenek.”

Az LMP jelöltállításával kapcsolatos tanácsait pedig köszönjük. Amint értelmezzük a Momentum álláspontját az előválasztás-önálló lista mátrixban, figyelembe fogjuk venni – szögezte le az LMP társelnöke.

 

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.