Világbajnok francia kapust igazolt a Győr női kézilabdacsapata

Pintér Bence 2023-12-22 11:11:33
Silje Solberg az idény végén távozik, az ő pótlására érkezik a francia Hatadou Sako.

A friss világbajnok francia Hatadou Sako a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását. A bajnoki címvédő klub szerdán jelentette be, hogy a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok norvég Silje Solberg az idény végén távozik, az ő pótlására érkezik a 28 éves hálóőr a francia bajnok Metztől.

A szenegáli felmenőkkel rendelkező, de Franciaországban született Sako fontos védésekkel járult hozzá a társházigazda norvégok legyőzéséhez a vasárnap zárult olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

„Azt gondoljuk, hogy a piacon elérhető kapusok közül a legjobbat sikerült leigazolnunk, ezt a vb-döntő második félidejében az egész világ láthatta, ha eddig nem figyelt volna fel rá” – nyilatkozta a Kossuth Rádióban a győri klub ügyvezetője, Endrődi Péter. Hozzátette, Sako az első helyen volt a jelöltjeik között az idézőjeles őrültsége miatt, hiszen már játszottak és veszítettek is mérkőzést ellene, vagyis tudják, milyen, amikor „lehúzza a rolót”.

„Beleillik abba a stratégiába, amit a kezdetektől fogva építünk. Az is fontos tényező, hogy nem az európai kapusiskola jegyeit mutatja magán, mint kitűnő kapusunk, Sandra Toft. Mellé tudunk tenni egy olyan játékost, aki abszolút ellentétesen véd. Ez a páros olyan erős lesz, amellyel elérhetjük a céljainkat” – magyarázta a sportvezető.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.