Hende Csabát jelöli a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltnek

Farkas Bazsi 2023-12-15 11:41:00
Erről ma Koczka Tibor, önkormányzati képviselő beszélt. Szerinte a jelölésben könnyűnek találtatott Illés Károly és Lenkai Nóra is. Balázsy Pétert pedig 2019-a kudarca miatt nem jelölné megint a kormánypárt.

Jelen állás szerint Hende Csaba lesz a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármester-jelöltje

- erről ma Koczka Tibor (Pro Savaria) önkormányzati képviselő beszélt egy sajtótájékoztatón. Koczka szerint a pártközpontban könnyűnek találtatott Illés Károly, a Fidesz-KDNP szombathelyi frakciójának vezetője és Lenkai Nóra, az ELTE-SEK rektori biztosa is. Balázsy Péter, pedig a 2019-es választási kudarca után nem újrázhat, így Hende azt az ukázt kapta, hogyha nem tudja megoldani a polgármester-jelölt kérdését, akkor ő magának kell elindulnia.

Koczka beszélt arról is, hogy Hende nemrég a Nyugat.hu-nak adott interjúja már egy kampánynyitó beszéd volt, ahol a fideszes politikus nem tett folyton egyebet, mint összehasonlította magát Nemény András (Éljen Szombathely!) jelenlegi polgármesterrel.

Koczka szerint Hende azon kijelentése, hogy:

“Nemény András szerintem egy szerény képességű politikus, aki politikai ügyekben rendszeresen mellényúl.”

“(...)háromszor is ellenfelem volt a parlamenti választások során és mindhárom alkalommal nagy különbséggel legyőztem. Legutóbb, 2018-ban több mint tízezer szavazat volt közöttünk.”

Csakis azt erősítik, hogy Hende próbál erőt demonstrálni kettejük csatájához, már most.

Korábban Illés Károlyt (Fidesz-KDNP) kérdeztük arről, hogy Lenkai Nóra továbbra is versenyben van-e a párt polgármester-jelöltségéért, ám Illés konkrét válasszal nem szolgált.

Lenkai Nóra legutóbb Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő kérdésére azt mondta, hogy nem kíván politikai pályára lépni, továbbra is a szombathelyi felsőoktatást kívánja fellendíteni.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.