A negyedik legdrágább város Győr, ha panellakást akarunk venni

Pintér Bence 2023-12-14 16:38:26
Sopron és Debrecen után Győrben a legdrágábbak a családi házak.

Éves átlagban az összes lakástípus – panel, téglalakás, családi ház – esetében áremelkedést mért az Otthon Centrum a 25 megyei jogú város ingatlanpiacán az év első tíz hónapjában, ám a drágulás üteme a korábbi évekhez képest lassult – tájékoztatta az MTI-t az Otthon Centrum csütörtökön.

A lakásoknál az elmúlt évek kétszámjegyű növekedéséhez képest kisebb mértékű volt az áremelkedés, a házaknál a tavalyi év második felében tapasztalt megtorpanás tükröződik az idei árakban - ismertette az ingatlanportál elemzését Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. A vevők látványosan a jobb állapotú házak felé fordultak - tette hozzá.

A 25 megyei jogú városban a használt téglalakások négyzetméterára átlagosan 6,8 százalékkal, 560 ezer forintra emelkedett, a panellakások 502 ezer forintos négyzetméterára 7 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket. A megyei jogú városok mindegyikére érvényes szabály, hogy olcsóbbak a fővárosi kerületeknél, ám a legdrágább városok már a külső pesti kerületek árszintjével versenyeznek – közölte az elemzési vezető.

A használt téglalakásokért a legtöbbet Veszprémben (770 ezer), Debrecenben (763 ezer) és Érden (700 ezer forint) kellett fizetni. A legtöbb városban a fajlagos négyzetméterár 500-700 ezer forint között alakult idén. Dunaújvárosban és Nagykanizsán ennél olcsóbban, négyzetméterenként 400 ezer forintért lehetet használt téglalakáshoz jutni.

A panellakásoknál a sorrend Debrecen (646 ezer forint), Veszprém (590 ezer), Székesfehérvár (570 ezer) és Győr (558 ezer forint), míg a többi városban 300-500 ezer forint közötti ársáv volt jellemző - közölték.

Az OC elemzése szerint a családi házak átlagos négyzetméterára 465 ezer volt az év első tíz hónapjában. A listavezető Sopront (743 ezer forint), Debrecen (575 ezer) és Győr (562 ezer) követi. A kisebb és a fővárostól távolabbi településeken 200-300 ezer, a közepes városokban 300-450 ezer forint közötti átlagár az irányadó - írták. A jobb minőségű ingatlanok esetében a legnagyobb városokban átlagos áremelkedést mért az OC, de Debrecenben, Győrött és Pécsen az átlagot meghaladóan, 19 százalékkal nőttek a szegmensben a négyzetméterárak.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.