Golomán György célja az európai kupaporond

Farkas Bazsi 2023-12-11 10:18:31
A magyar válogatott kosárlabdázó a következő három évben szeretne feljebb lépni, és megmutatni magát az európai kupaporondon.

Golomán Görgy, a spanyol bajnokságban szereplő Girona magyar válogatott kosárlabdázója a következő három évben szeretne feljebb lépni, és megmutatni magát az európai kupaporondon.

A 27 éves játékos az M1 aktuális csatornának elárulta, sok új dologhoz kellett alkalmazkodnia, de már belerázódott a spanyol kosárlabda-kultúrába, amely kicsit eltér a többitől. Kiemelte, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápol az NBA- és kétszeres világbajnok Marc Gasol klubelnökkel, aki tavaly még játékosként segítette a csapatot.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

"Az a fajta játékos vagyok, aki nem feltétlenül a statisztikákban mutatja meg magát, inkább azt csinálom, amiben a csapatomnak segítségére lehetek. A csapategység a lényeg, illetve az, hogy én ebbe be tudtam épülni, és húsz percet játszom" - mondta Golomán, aki azt is elárulta, hogy egyéves szerződése van a Gironánál, melynél nagyon jól érzi magát, de ha lesz lehetősége, akkor szeretne feljebb lépni. Elmondása szerint ebből az együttesből akár egy erős eurokupás vagy egy gyengébb euroligás csapathoz is kerülhetne, és az európai kupaporondon szeretné látni magát a következő három évben.

A körmendi születésű játékos Gasper Okornra, a válogatott kedden kinevezett szövetségi kapitányára is kitért, akivel már korábban dolgozott együtt fél szezont a Falcónál. Közölte, jó tapasztalatai vannak a szlovén trénerrel, bár a kinevezése óta még nem beszéltek.

"Hogy a csapatból mit fog tudni kihozni, az csak az edzéseken és a meccseken derül ki, de én bizakodó vagyok, mert olyan edzőről van szó, aki ismeri a játékosok többségét. Velem is dolgozott már együtt, és pozitívak a tapasztalataim, ezért várom már, hogy belevágjunk" - hangsúlyozta Golomán.

A válogatott következő megméretése a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozata lesz, amelyet Izlandon kezd meg február 22-én, a kvartettből az első három csapat jut ki az Eb-re.

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.