Ho-ho-ho, jön a hó utánpótlás

Farkas Bazsi 2023-12-05 16:09:49
A legtöbb friss hó Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém vármegyében várható.

A meteorológiai előrejelzések alapján kedd estétől nyugat felől újra intenzív havazás kezdődhet, mely az egész dunántúli régiót, de főként a Balatontól északra fekvő területeket érinti majd, szerda estére pedig várhatóan a Duna-Tisza közét és néhány északi térséget is elérhet a havazás. A havazást megelőzően kedden napközben vegyes halmazállapotú csapadék, ónos eső is előfordulhat. A Magyar Közút továbbra is 0-24 órában, teljes kapacitással dolgozik, a szükséges előszórási munkákat is elvégzik majd, de a folyamatos havazás alatt időszakosan téliesebb útviszonyokra is számíthatnak a közlekedők. Utazás előtt a közlekedőknek érdemes lesz tájékozódni a www.utinform.hu oldalon az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről - írja szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében a Magyar Közút.

A legfrissebb előrejelzések alapján kedden napközben délnyugat felől érkezik a csapadékzóna, az Észak-Dunántúlon nagyobb területen van esély ónos esőre, majd a vegyes halmazállapotú csapadékot nyugat felől fokozatosan intenzív havazás váltja fel.

A legtöbb friss hó Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Veszprém vármegyében várható, de nem marad ki a szórásból Somogy, Baranya, Tolna, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád és Bács-Kiskun sem.

A Magyar Közút már november 10-e óta folyamatosan végzi a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a kezelésébe tartozó utakon, nem lesz ez másként a napokban sem, a hóeséssel érintett területeken teljes humán és gépi erőforrással avatkozik be a közútkezelő. A téli munkavégzéssel kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre részletes szakmai válaszokat a Közút weboldalán >>ITT<< találhatnak az érdeklődők.

A szakemberek felhívják a teherautóval, vagyis a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművekkel közlekedők figyelmét, hogy közlekedésbiztonsági okok miatt időszakosan korlátozhatják a mozgásukat, ha azt az időjárási körülmények indokolják. Fel kell készülniük arra is, hogy egyes hegyvidéki szakaszokon, ahol nehezebben tudnak közlekedni az emelkedőkön időszakosan megállíthatják őket, hogy a baleseteket elkerüljék és a személyautó forgalmat fenntarthassák, így a közútkezelő munkagépei se vesztegeljenek a feltorlódott kocsisorokban. A környező országokban is lehetnek a nap folyamán korlátozások, a ki- vagy akár a belépő oldalon is.

A társaság arra kéri a közlekedőket, hogy havazás idején vezessenek lassabban, figyelmesebben és körültekintőbben és utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális út- és látási viszonyokról, forgalmi helyzetről a www.utinform.hu oldalon.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.