Közokirat-hamisítás miatt korábban eljárás alá vont ügyvédet rakna a győri választási bizottságba a jegyző

Pintér Bence 2023-11-29 07:50:00
Két, a polgármestertől egzisztenciálisan függő intézményvezetőt is betennének.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

2021-ben írtuk meg, hogy közokirat-hamisítás miatt folyik eljárás a Győri Helyi Választási Bizottság három tagja – Mester Ágnes, Flórián Tamás és Németh Gábor – ellen. 2023-ban újra Helyi Választási Bizottságot kell létrehozni a jövő évi választások miatt, a keddi közgyűlésen pedig

a bizottságba pedig jelölték Flórián Tamást, az egyik ügyvédet és korábbi tagot, aki érintett volt a nyomozásban.

A Nagyné Dr. László Edit jegyző által jegyzett javaslat egyéb érdekességeket is tartogat, mivel tagnak jelölték a könyvtár igazgatóját, Dr. Horváth Sándor Domonokost, és Kányai Róbertet, az EESZI igazgatóját, két olyan embert tehát, aki egzisztenciálisan függ a választáson induló Dézsi Csaba András polgármestertől.

A testület zárt ülésen tárgyalta a javaslatot, a közgyűlés elején Pollreisz Balázs (MSZP) javaslatot tett arra, hogy a fenti tények miatt a javaslatot vegyék le a napirendről, mert olyan embert akarnak kinevezni aki alkalmatlan.

Az ülés után Pollreisz lapunknak elmondta: nem elég tisztességesnek lenni, annak is kéne látszani.

Szerinte problémás Flórián jelölése. Bár az eljárást végül megszüntették, de Pollreisz szerint csak azért, mert a szóban forgó esetnél a rendőrség nem végzett teljeskörű munkát.

Arról az esetről van szó, amikor 2019-ben a szocialista politikus gyanúja szerint fiktív ülést tartott a Helyi Választási Bizottság, amelynek a papírjait szerinte utólag készítették el.

Az ellenzéki tag távollétében megtartott állítólagos ülés alig tíz percig tartott, de utána az MSZP-s politikusok szerint az aljegyzőn és az önkormányzat jogi osztályának egy munkatársán kívül senki sem távozott az épületből, az aljegyző pedig nem volt hajlandó megmutatni az ülés jegyzőkönyvét az ott várakozó ellenzéki képviselőknek, akiket nem engedtek be az épületbe.

Az ülésen egyébként arról esett szó elvileg, hogy kapjanak-e büntetést fideszes politikusok (Borsi Róbert, Sik Sándor és Borkai Zsolt) azért, mert iskolákban, illetve gyerekek között kampányoltak. A Győri Ítélőtábla döntése alapján végül kaptak, miután ott megváltoztatták a helyi, illetve a megyei Választási Bizottság döntését. (A megyei választási bizottságot egyébként épp Mester Ágnes édesapja, Mester László vezette.)

Pollreisz Balázs végül nem csak, nem szavazott, de ki is jött a szavazásról. Balla Jenő független képviselő elmondta: ő sem szavazta meg a javaslatot, szerinte ebben az ügyben száz százalékos egyetértésre lenne szükség a különböző oldalak között.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.