Vádlottak padján ült a kőszegi polgármester

Farkas Bazsi 2023-11-21 16:59:05
Harkai Norbert önkormányzati képviselő becsületsértés miatt perelte be a város első emberét, Básthy Bélát és Csiki István képviselőtársát, a bíróság mindkét esetben felmentette a vádlottakat.

Botrány a Városházán?
Ahol a polgármester, államtitkárok, miniszterek 10 percen túl nem várakozhatnak. Mindenki megtalálja a parkolót a Brenner udvarban!
De az Összefogás Kőszegért Egyesület képviselője azért úgy tűnik leparkolja a dobozost, amíg a bizottsági ülés tart.
És mi legyen a burkolaton az olajfoltokkal? Mit szól ehhez Kappel Gyula? - ez a Facebook-bejegyzés március 23-án jelent meg a Kőszegi Fidesz oldalán. 

A bejegyzéshez fotókat is csatoltak, ez Harkai Norbert (Összefogás Kőszegért Egyesület) önkormányzati képviselő autóját ábrázolja a városháza előtt, külön fotókon pedig olajfoltokat lehet látni a díszburkolaton.

 

Harkai azért indított becsületsértés vétségének gyanúja miatt eljárást, mert szerinte Básthy Béla (Fidesz-KDNP) polgármester, az általa a Kőszegi Fidesz oldalán megjelentetett poszttal olyan színben tünteti fel, mint, aki nemtörődöm módon viselkedik a környezetével, és szándékon módon koszolja azt össze, olaj foltot hagyva a burkolaton. Harkai hangsúlyozta, hogy ő maga és egyesületük is folyamatosan azért dolgozik, hogy rendezett, tiszta környezet legyen Kőszegen. A Básthy által közzétett poszt pedig úgy jön át a közbeszédbe, mintha ennek éppen ellenkezőjét tenné - mondta.

Csiki István (Fidesz-KDNP) képviselő a poszthoz írt kommentben ezt íra:

“(...) Láttam én is a Főtéren, az említett helyen, a Szentháromság szobornál ugyanezt a puttonyos autót parkolni (szintén egy bizottsági napon).(...)”

Harkai ezzel kapcsolatban azt vélelmezte, hogy szabálytalanság elkövetésével vádolták meg, holott ő a Csiki által említett esetet nem követte el.

 

A lefotózott parkolással kapcsolatban Harkai nem tagadta, hogy szabálytalan volt, az ezzel járó 30 ezer forintos büntetést kifizette. 

A Kőszegi Járásbíróság ma reggel első fokon tárgyalta az ügyet. Eljáró bíró mindkét vádlottat felmentette. Amint az elhangzott, választott képviselőkről, vagyis közszereplőkről van szó, akiknek magasabb tűrési kötelezettsége van. Ezentúl pedig egy közügyről, hiszen a parkolás egy mindenkit érintő közügy. 

A bíró ugyan elismerte, hogy a megjelentek akár kellemetlenek lehetnek Harkainak, ám azok semmiképpen sem minősülnek gyalázkodásnak. Nem sértették meg emberi méltóságában, így bűncselekmény nem valósult meg.

 

A tárgyalás után sem Básthy sem Csiki nem kívánt lapunknak nyilatkozni. Harkai a következőket mondta el:

Nem titkolom, hogy meglepett az ítélet, úgy gondolom, hogy a törvényalkotó akarata nem teljesült minden szempontból. 

Sajnálom, hogy a kőszegi közéletben bárki, bárkiről állíthat valótlant úgy, hogy annak következményei legyenek. Felháborít, hogy még a bírósági eljárás során sem tudtam hangot adni igazamnak, holott a rágalmazóim nem tudták bizonyítani hazug állításaikat és elnézést sem voltak hajlandóak kérni. 

 

Érdekesnek találom, hogy Csiki István az eljárás harmadik szakaszában eskü alatt kijelentette, hogy nem tudja ki szerkeszti a Kőszegi Fidesz Facebook-oldalát, holott már számtalanszor szerepelt az oldalon. Sok a furcsaság, sok az ellentmondás de most alszunk rá egyet, hisz három napon belül kell döntenem, hogy fellebbezek e az ítélet ellen. 

Az ítélet nem jogerős.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.