Büntetőfékezett a busz előtt Sopronban

Farkas Bazsi 2023-11-21 11:56:24
Vádat emeltek az 54 éves férfi ellen.

A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint közúti veszélyeztetés és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 54 éves férfi ellen, aki büntetőfékezett a távolsági busz előtt.

A vádirati tényállás szerint az 54 éves terhelt 2023 júniusában, a hajnali órákban Sopronban haladt járművével, mikor veszélyesnek ítélete, azt, ahogy a buszmegállóból elindult mellette a távolsági buszjárat, és ezt dudálással jelezte is a buszvezetőnek. Ezután a vádlott kb. 40 km/h sebeséggel haladt közvetlenül a busz előtt, mikor minden ok nélkül, hirtelen olyan intenzitással fékezett, hogy járműve kerekei nyomot hagytak az útburkolaton. A buszsofőr, azért, hogy az ütközést elkerülje szintén fékezni kényszerült, és ettől a leszállásra készülődő, álló utasok közül többen elestek, egy ülő utas pedig nekiesett az előtte lévő ülésnek. A buszon kb. 40 utas utazott.

A buszsofőr megállt és a fényszóró felvillantásával, hangjelzéssel és a vészvillogó használatával jelezte a kialakult veszélyhelyzetet, de a vádlott a helyszínről elhajtott.

Az esemény során egy utas nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség közúti veszélyeztetés, és segítségnyújtás elmulasztása minősített esete miatt emelt vádat a terhelt ellen. Vele szemben a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a járásbíróság határozott ideig tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.