Pars Krisztián és a Dobó SE útjai különválnak

Farkas Bazsi 2023-11-13 11:40:27
Az atléta használhatja a Sugár úti pályát, de fizetést nem kap a klubtól.

26 év után nem hosszabbította meg a Dobó SE Pars Krisztián szerződését - számol be az SzPress Hírszolgálat alapján az Origo. Ez azt jelenti, hogy London olimpiai bajnoka novemberben kapta meg utolsó fizetését a klubtól, most pedig azt keresi, hogy milyen egyesület vagy szponzor támogatásával készülhet fel a 2024-es párizsi olimpiára. Az atlétát nemrég ugyan megműtötték a talpélével, ám ennek ellenére úgy tűnik, hogy nem tett le újabb ötkarikás vágyairól. A Dobó SE szombathelyi pályáit pedig továbbra is használhatja, de az egyesület edzőinek segítségére már nem számíthat.

Van két ötletem is, de egyelőre még nem tudom, hogy a kiszemelt segítőtársaim munkáját ki fogja honorálni, és én kitől kapok majd fizetést, amit eddig a Dobó SE biztosított. Megy a matek, remélem lesz olyan, aki legalább egy évig a támogatásomról gondoskodik - nyilatkozta.

A klub egyébként azt ajánlotta Parsnak, hogyha ismét 74 métert dob, akkor újra szerződést kötnek vele, a sportoló ezt maga sem tekinti teljesíthetetlen feladatnak.

Parsot telefonon érte el az Ugytudjuk.hu.

Június óta nem tudtam dobni, mivel a szövetség által biztosított keretorvos 2022-ben megműtötte a talpélemet és ez a beavatkozás nem sikerült maradéktalanul. A lábam pedig nyárig bírta a terhelést. Idén februárban egyébként még 72 métert dobtam, szóval ott is lehettem volna a budapesti Világbajnokságon. Most az általam keresett specialista operált meg, amennyiben minden jól alakul és a szöveteket is úgy épülnek vissza akkor tavasszal ismét formába lendülhetek. Ehhez kellett volna, hogy kapjak egy kis türelmet, ami elmaradt. Sajnálom, hogy október 31-én úgy ült össze az elnökség, hogy engem meg sem hallgattak - mondta Pars. 

A sportolótól azt is megkérdeztük, hogy tervez-e, amolyan “B” opcióként politikai pályára lépni?

Ezzel kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy jelenleg önkéntesként segédkezek a gondosóra programban - zárt rövidre az atléta.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.