Ungár Péter: A létező dolgok ábrázolása, ez a szabadság maga

ugytudjuk.hu 2023-11-11 13:06:00
Az LMP társelnökének írása a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikára.

Ungár Péter, az LMP társelnöke írással szeretett volna válaszolni egy a Magyar Nemzetben e héten megjelent, az L. Simon László menesztése ügyében írt publicisztikára, a laptól azonban azt a választ kapta, hogy a véleménycikket nem vitaindítás céljából közölték, ebben a témakörben ők egyáltalán nem terveznek vitát. Az alábbiakban közöljük Ungár Péternek a Magyar Nemzet szerzőjének mondataira reflektáló cikkét, amely elsőként a hvg.hu-n jelent meg.

A Magyar Nemzetben Rácz András tollából egy publicisztika jelent meg, amely védelmébe veszi Csák János azon döntését, hogy menessze L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjáról, mert egy sajtófotókiállításon homoszexuális embereket ábrázoló fotográfia jelent meg.

Mivel a kormánypártok lapjában ezzel ellentétes vélemény nem jelent meg, kötelességemnek érzem megpróbálkozni azzal, hogy a kormánypárti honfitársainknak is érveljek amellett, hogy nem hogy helytelen, hanem ostoba, a magyar kulturális életre pedig káros Csák János döntése.

A cikk azzal indít, ezzel a Mi Hazánk Mozgalom álláspontját tükrözi, hogy a gond nem is az, hogy L. Simon nem teljességében vagy jól tartotta be a gyermekvédelminek nevezett törvényt, hanem az, hogy a Nemzeti Múzeumban egyáltalán bemutatták a kiállítást.

Olcsó dolog lenne, ha felsorolnám, hogy Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója nyitotta meg a kiállítást, ha megmutatnám jelenleg is milyen tartalmak elérhetőek a Néprajzi Múzeumban. Nincs értelme bemutatni a helyzet abszurditását, hiszen a cikk állítása egyáltalán nem abszurd, hanem művészetellenes, barbár.

Rácz azt állítja, hogy „a homoszexualitás témájának beemelése a Nemzetközi Sajtófotó-kiállításra valójában egy marginális, ám ideológiailag erősen túlfűtött jelenséget állít fókuszba, azt a képzetet keltve, hogy a parafíliákkal élő emberek problémái súlyos és komoly tehertételt jelentenek az emberiség egészére nézve.”

A homoszexualitás nem parafília, erről a társadalmi vitát hazánk 1962-ben lefolytatta. Mindenkinek joga van erről mást gondolni, de akkor meg engedtessék meg, hogy amikor kormány folyamatosan azt állítja, hogy L. Simon László felmentését nem a homofóbia fűtötte, akkor szende félmosollyal az arcukon az adófizető, törvénytisztelő magyar homoszexuálisok annyit mondjanak, hogy „a hölgy mintha nagyon is fogadkoznék.”

De a lényeg nem ez, a lényeg az, hogy a művészet, így a fotóművészet igenis ábrázol olyan dolgokat, amiket egyes emberek marginálisnak, gusztustalannak vagy akár ideológiailag túlfűtöttnek éreznek. Ha a homoszexuális emberek létezésének ábrázolása önmagában elkerülendő, akkor miért van  Sappho a Nemzeti Alaptantervben? Akkor Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyvét ne olvassák tizennyolc éven aluliak? Akkor tizennyolc éven aluliak ne nézhessék Makk Károly Egymásra nézve című filmjét?

Persze vannak olyan tartalmak, amelyhez korlátozni kell a hozzáférést. Ezek amúgy az interneten találhatóak, olyan szélsőkonzervatív szervezetekkel értünk az internetes pornográfia korlátozásának fontosságában, mint a CitizenGo. A kormányzat ebben, amiben számítana, nem lép semmit. Hiszen láthatóan a magyar fiatalokat könyvek és múzeumok tudják veszélyeztetni.

A gyermekvédelminek nevezett törvény a következőt tartalmazza: „a szexualitást öncélúan ábrázoló, valamint a homoszexualitást megjelenítő, illetve népszerűsítő, gyermekeknek szóló terméket”.  Filozófiai kérdés, de könnyen állítható, hogy a szépirodalom például öncélú. De aki szerint az obszcenitás nem tud művészeti értéket képviselni, az véleményem szerint nem érti Ginsberg Üvöltés című versét vagy L. Simon László obszcenitást tartalmazó, amúgy kiváló verseit.

Az, hogy mi öncélú a művészetben, azt a befogadó dönti el. Azt pedig, hogy mi veszélyezteti a gyerekeket, a szülő. Nem Önök. Petőfi Sándor azt írja, hogy „az idő igaz, S eldönti, ami nem az.” Ötven év múlva nevetségesnek, azt antik szobrok nemiszerveinek letakarásához fogják hasonlítani ezt a kampányt.

Maradandó értéket a szabad magyar művészet tud létrehozni. Ne álljanak az útjába.

Ungár Péter résztulajdonos az Ugytudjuk.hu-t kiadó gazdasági társaságban.

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.